Októberben-novemberben felmérik az egyházak lobbierejét: a tízévente megrendezett népszámlálással a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) részletes adatokhoz akar jutni a lakosságról, amelyeket később felhasználnak az államigazgatásban és a politikacsinálásban (és ez idáig rendben is van).
Nem a hitet kell itt tehát megvallani, és nem is azt, minek kereszteltek meg, hanem azt, támogatod-e valamelyik egyház politikai/társadalmi programját, és ha igen, melyikét!
Persze nem minden egyház teszi kirakatba a mostanság kevésbé népszerű hittételeit és életviteli előírásait. Egyes hangosabban politizáló egyházak esetében bizonyos mértékig közismert, milyen álláspontot képviselnek bizonyos államilag szabályozott (vagy szerintük szabályozandó) kérdésekben, de még Magyarország legnagyobb egyháza esetében sem mondható, hogy akár a szimpatizálók is tudnák, mivel is szimpatizálnak. Így például sokaknak nagy meglepetést okozott, amikor pár éve a nagyobb nyilvánosság számára is kiderült, hogy a Római Katolikus Egyház a lombikbébizést bűnnek tartja és betiltaná, ha megtehetné. – Ezek a vallási előírások korunkban rendszerint a szexualitással és az étkezéssel kapcsolatosak, esetleg munkavégzést tiltanak (pl. a vasárnapi munkavégzést, a vérkészítmények segítségével vagy terhességmegszakítással való gyógyítást), és ezeket próbálják különböző eszközökkel (a jogszabály-alkotásba való beavatkozással, a közbeszéd befolyásolásával, lelki nyomásgyakorlással) érvényesíteni, míg az olyan spirituálisabb/teológiai kérdésekben, hogy pl. ki és milyen feltételek mellett üdvözülhet, milyen Jézus viszonya Istenhez, ma már nem vívnak véres harcokat.
Talán nem kell hosszan kifejteni, etikai szempontból mennyire visszás, ha valaki x felekezetet vall magáénak, miközben olyan jogokkal és lehetőségekkel él, amelyektől x egyház megfosztaná őt, ha megtehetné. Kicsit konkrétabban: meglehetősen élősködő magatartás – hogy ne mondjam, gerinctelenség – pl. élni a fogamzásgátlással, péntekenként sonkát enni, a szólásszabadság legitimnek részének tartani, ha valaki bírálni merészel valamely egyházat, a hét adott napján dolgozni, vagy nem bűnnek tartani a házassági előtti vagy utáni (vagy kölcsönös egyetértéssel házasság melletti!) szexet, a népszámláláson meg pont olyan egyház alá adni a lovat, amely ezektől a lehetőségektől megfosztana téged, ha meglenne hozzá a hatalma.
A népszámlálás tekintetében – és általánosságban közéleti-politikai szempontból – a vallás nem szupermarket, ahol leveszed a neked tetsző elemeket a polcról, hanem egy csomagajánlat. Attól még, hogy x kisegyház szimpi dolgokat csinál karitatív területen, lehet, hogy az élet egyéb dolgaiban olyan álláspontot képvisel, amely, ha érvényesülne a társadalomban, esetleg alaposan kicseszne veled, valamely családtagoddal, vagy egy barátoddal. Szinte kivétel nélkül az összes kis és nagy keresztény egyházra jellemző például, hogy minimum helytelenítenek, elutasítanak és alacsonyabbrendűnek tartanak minden olyan szexuális kapcsolatot, amely nem az egyházuk által elismert monogám (és sokszor felbonthatatlannak tartott) házasság korlátai keretében jön létre, és minimum a vonzáskörükbe tartozó embereknél minimum pszichikai nyomásgyakorlással szoktak élni, hogy ezeket a szabályokat kikényszerítsék. – Szóval: mielőtt valamely felekezethez tartozónak vallod magad, nézz utána vagy kérdezz rá, mit is gondolnak.
Persze azért vannak gondok a kérdéssel, és az abból szerzett adatokkal is. Már maga a kérdés megfogalmazása sem semleges (hacsak nem változtatnak rajta az utolsó pillanatban), hanem azt sugallja, valamely felekezetet „kell” bejelölni: a kérdés ugyanis egyelőre nem úgy szól, hogy „Tartozik-e Ön valamelyik felekezethez, és ha igen, melyikhez?”, hanem így „Melyik felekezethez tartozik Ön?”, ami azt sugallja, a felekezethez tartozás az alapeset, és minden más deviáns. Már az is többféleképpen értelmezhető, mit is jelent a „felekezethez tartozás”: Melyik egyházba kereszteltek meg? Milyen hagyományokat követ a rokonság? Karácsonyt és húsvétot ünneplünk-e, a családban pap, lelkész, vagy rabbi esket és temet? – A válaszolók zöme valószínűleg nincsen tisztában, milyen célokat is szolgál a kérdés.
A kapott adatokat az is torzítja, hogy egy személyes kérdésre vagy a család nyilvánossága előtt kell válaszolni (ha kérdezőbiztos veszi fel az adatokat), vagy valamely családtag válaszol a többi családtag helyett és egyszerűen aszerint ikszel, annak idején minek keresztelték meg a gyerekeket. Épp ezért számos más országban inkább más forrásokból szerzik be a vallással kapcsolatos adatokat és a népszámlálásnál megbízhatóbb kutatásokat végeznek.
És persze nem mintha a jelenlegi kormány annyira érdeklődne a tudományosan is helytálló adatok iránt a döntéshozatalnál. Az egyházaknak az adófizetők pénzéből nyújtott támogatások mértékét messze nem indokolja a lakosság tényleges vallásossága, az egyházaknak átjátszott közszolgáltatások – tehát az, hány iskola, szociális intézmény, kórház stb. lett átadva az egyházaknak, persze az állami finanszírozás megtartásával – végképp nem állnak arányban a lakosság igényeivel. Itt tehát a jelenlegi kormány nem a lakosság tényleges vallási kötődéseihez igazítja a finanszírozást és a közszolgáltatásokat, hanem fordítva, a lakosság minden rétegét arra kényszeríti, hogy a közszolgáltatásokat államilag finanszírozott egyházi szolgáltatónál vegye igénybe és ennek során lehetőleg meg is térítődjön. Erre a politikára lehet most nemet mondani!
Milyen választ lehet adni a népszámlálás vallással kapcsolatos kérdésére?
– Megtagadod a válaszadást, ugyanis nem kötelező erre a kérdésre válaszolni!
Ezt a lehetőséget legutóbb a lakosság 27%-a választotta. Ezzel kimutathatod ugyan, hogy magánügynek tartod a vallást és helyteleníted, hogy az állam ezzel kapcsolatban egyáltalán kérdez, ugyanakkor sajnos előfordul, hogy a válaszadást megtagadókat egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
– Egyéb vallásúnak mondod magad, jedinek, vagy valamely apró egyházad jelölsz meg. Ezekkel a „szavazatokkal” az történik, hogy be lesznek suvasztva valamely nagyobb csoportba, és végső soron annak a nagyobb csoportnak a számát és lobbierejét gyarapítják.
– Felekezeten kívülinek/felekezethez nem tartozónak vallod magad. Ez a legtisztább lehetőség, hiszen a személyes hitedre nézve nem mondasz semmit (erre nem is kíváncsi senki), ellenben egyik egyház politikai/”társadalmi” programját sem támogatod.
– Az ateista, agnosztikus opció teljesen kilóg a sorból, hiszen a feltett kérdés nem a hitre, hanem a felekezeti hovatartozásra vonatkozik. Félő, hogy az ateisták és a felekezeten kívüliek szétválasztását arra használja majd a politika, hogy megmutassa, mennyire kevesen vannak. Talán ezért is indított a Magyar Ateista Társaság kampányt arra, hogy aki nem hívő, az vallja magát ateistának/agnosztikusnak – egyelőre a pénzgyűjtésnél tartanak, és itt tudsz adományozni. – Update: A jelenlegi információk szerint az “Ateista” lehetőséget majd a vallások között kell keresni, ami végképp abszurd…
Szekuláris Figyelő 