Csöbör és vödör Kubában

Diplomáciai kapcsolatuk 75 éves fennállása alkalmából Kubába látogatott a vatikáni diplomácia vezetője, akit nem csupán a kubai külügyminiszter, hanem Raúl Castro is fogadott. A külügyminiszter kiemelte a kubai vezetés szándékát a kapcsolatok elmélyítésére és gyümölcsözőnek minősítette a kubai egyházzal való párbeszédet. A látogatás keretében megnyitották a X. Katolikus Hetet, egy nemzetközi fórumot, amelyen kubai és külföldön élő, többek között az USA-ból is érkező emigráns papok és laikusok vitatják meg Kuba gazdasági és társadalmi helyzetét. 
A közeledés hátterét természetesen az elnyomott és börtönbe zárt kubai ellenzék adja, amelynek egyik tagja, Orlando Zapata februárban belehalt éhségsztrájkjába, ami széleskörű felháborodást váltott ki külföldön. Ennek nyomán a kubai rezsim kénytelen volt valamelyest enyhíteni a szigoron és néhány politikai foglyot szabadon bocsátott, azonban még mindig sok a világnézeti okokból börtönbe zárt ellenzéki. A kubai vezetésnek a nemzetközi kapcsolatok javítására a konzervatív NZZ című lap szerint a katolikus egyház, illetve a Vatikán kiszámítható partnernek ígérkezik. A kubai rezsim korábban is bocsátott szabadon politikai foglyokat, így azzal, hogy ezúttal az egyházzal párbeszédet folytat, az a kérdés vetődik fel, hogy vajon egy politikai enyhülési folyamatban szán-e szerepet a katolikus egyháznak. 
Számos ellenzéki gyanakvóan figyeli a hatalom és az egyház közeledését, legélesebben Oswaldo Payá, a keresztény szabadságmozgalom vezetője bírálta az egyházat, amelyet azzal vádol, hogy azzal, hogy elvállalta a hatalom által felkínált szerepet, az összes többi ellenzékit elzárja a párbeszédtől. Az emberijogi mozgalom elnöke, Elizardo Sánchez szerint az egyház valójában csak a kormány monológjához asszisztál. 

www.nzz.ch/nachrichten/international/kubas_kirche_in_einer_heiklen_neuen_rolle_1.6258047.html 
via: blasphemieblog.wordpress.com/2010/06/26/kuba-katholische-kirche-will-einfluss-starken/



, , ,

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .