szekuláris címkéhez tartozó bejegyzések

Apró sikerek

Győzött a Regensburg Digital című lap a katolikus püspökséggel szemben a bíróság előtt. A püspökség másfél évvel ezelőtt feljelentéssel fenyegette az internetes lapot, ha nem veszi le azt a cikkét, amelyben a Der Spiegel című lapot idézve azt írta, a katolikus egyház az egyik papi áldozatnak fizetett bánatpénzzel mintha megvásárolta volna annak hallgatását. A humanista közösség által összedobott néhány ezer eurónak köszönhetően a lap szerkesztője vállalni tudta a pert, és másodfokon igazat kapott.
http://www.regensburg-digital.de/in-eigener-sache-kirchlicher-maulkorb-aufgehoben/18102011/
via: www.hpd.de

Wight szigetén nyugati részén megmarad az egyetlen nem egyházi általános iskola, amelyet a helyi hatóságok be akartak zárni. Így azoknak a szülőknek, akik nem kívánnak egyházi nevelést a gyerekeiknek, 12 mérföldes távolságra kellett volna szállítani gyerekeiket. A szülők tiltakozása nyomán, akiknek a brit humanista szövetség is segített, végül sikerült megőrizni az iskolát.
http://www.humanism.org.uk/news/view/913

Reklámok
Címke , , , , ,

EU mulasztásban

Az Európai Humanista Szövetség az EU ombudsmanjához fordult, mert az Európai Bizottság folyamatosan megsérti a Lisszaboni Szerződés 17.3. cikkelyét. A cikk kimondja ugyanis, hogy a Bizottság köteles rendszeres, nyílt és átlátható párbeszédet folytatni az egyházakkal, vallási közösségekkel, valamint filozófiai-világnézeti egyesületekkel és felekezeten kívüliek szervezeteivel. A humanista szövetség március óta próbálja megvitatni a Bizottsággal azokat a kivételeket, amelyeket a vallási szervezetek élveznek az esélyegyenlőséggel, illetve a megkülönböztetés tilalmával kapcsolatban. A Bizottság azzal adott kosarat, hogy a vallási és filozófiai kérdések nem tartoznak a hatáskörébe, amivel a humanisták egyet is értenek, csakhogy épp nem filozófiai kérdésekről, hanem a diszkrimináció tilalmát, azaz a lakosok egyenlőségét biztosító jogszabályokról akarnak konzultálni.
Címke ,

Forradalmi fogadalom

A brit humanisták tanári segédanyagot fejlesztettek az iskolai közösségi élet erősítésére. A taneszköz-csomag az újévi fogadalom fogalmával játszva arra buzdítja a tanulókat, hogy ne a maguk, hanem mások kedvéért tegyenek fogadalmat – és valósítsák is meg. A gyerekek megtanulnak célokat kitűzni és elérni, problémákat átgondolni és megoldásokat találni, fejlesztik a közösségi szellemet és mellesleg olyan gyakorlati készségeket is gyakorolnak, mint a főzés vagy a kertészkedés.
A csomag a brit nemzeti alaptantervvel összhangban készült és ingyen letölthető innen: http://www.humanism.org.uk/humanism/humanism-today/humanists-doing/resolution-revolution

Címke , ,

Eheti

Németország is mindenféle intézkedéseket foganatosított, nehogy a pápa észrevegye, hogy nem mindenki esik hasra tőle. Berlinben nem engedélyezték a Brandenburgi kapu elé 54 civil szervezet által tervezett közös kamionos felvonulást, amelyre a pápa parlamenti idején került volna sor (ugyanakkor az egyházfő parlamenti beszédétől a parlamenti képviselők körében sem egyöntetű a lelkesedés, a fogamzásgátlás, az óvszerhasználat, a nők és a homoszexuálisok kérdéskörében hangoztatott katolikus álláspont miatt, valamint mert sérti az állam vallási semlegességét). Berlini olvasóim itt találják a bőséges, többhetes programkínálatot, sok érdekes előadással és rendezvénnyel: http://hpd.de/node/11904. Különös helyzetben van a berlini polgármester, aki persze kénytelen udvariasságból fogadni a pápát, míg a pápa szerint az ő helye a pokolban lesz. A polgármestert ugyan megkeresztelték katolikusnak, de ő volt az első nyíltan homoszexuális német politikus, aki arról a mondatáról lett híres „Buzi vagyok, és ez jól van így.”, és jelenleg is partnerével él együtt. Klaus Wowereit közölte, biztosan megmondták a pápának, hogy fiúbarátjával él együtt, ha ez egyáltalán érdekli őt. Bár egyetért a tüntetőkkel és ellenkezőkkel, polgármesteri feladatainak ellátását nem befolyásolhatják a magánvéleménye. Frankfurtban meg szeretnék akadályozni, hogy a pápa beleírjon a város vendégkönyvébe, de ahogy az erfurtiak is, úgy ők sem kaptak még engedélyt a felvonulásra. Freiburgban pedig az ellen tiltakoznak, hogy a német alkotmánybírák a pápa elé járulnak majd ahelyett, hogy ők korrepetálnák a pápát emberi jogokból.
http://www.wochenblatt.de/nachrichten/regensburg/ueberregionales/Behoerden-verbieten-Protest-gegen-Papst;art5578,64145
via: http://brightsblog.wordpress.com/2011/08/29/behorden-verbieten-proteste-gegen-romische-spukgestalt/
http://www.sueddeutsche.de/politik/2.220/benedikt-xvi-im-bundestag-papst-ohne-plenum-1.1138083
http://hpd.de/node/11887, http://freiburgohnepapst.de/wp/

Németországban is elismerték a Repülő Spagettiszörny követőinek jogát fejfedőjükre. Többszöri próbálkozást követően – az egyik hívőtől megkövetelték annak bizonyítását, hogy közössége megköveteli a fejfedőt, a másik iratait át sem vették, helyett kiebrudalták az okmányirodából – végül Rüdiger testvérnek sikerült kalózfejkendős jogosítványt szerezni. Ehhez persze hozzájárult, hogy a közösség időközben bejegyzett egyesületként követheti hitelveit, így Rüdiger testvér magával is vitte a bejegyzés másolatát. Erre azonban nem volt szüksége, mert az ügyintéző már hallott az osztrák Nikó testvérről, és nekilátott az ügyintézésnek, három hét elteltével pedig kész is volt a mű.

http://hpd.de/files/imagecache/article_picture/klein-a4_0008fuehrerschein-balken_.jpg
http://hpd.de/node/11886

Misekivonat:

Weimarban látogatható az a kortárs művészeti tárlat, amelynek alkotói – ahogy rég látott ismerőseinkkel tesszük – istenre is úgy kérdez rá, hogy „vajon mi lehet vele?”: http://hpd.de/node/11901

Nagy-Britannia egyik városkájában sajátos állami támogatást élvezhetnek a hívők: bár vasárnaponként is fizetni kell a parkolásért, a templomba járóknak a város ezt a szolgáltatást ingyen biztosítja. A hívek a templomban érvényesíthetik parkolójegyüket. A brit szekulárisok tiltakozását fejezte ki a hitéleti támogatás eme illegális (mert vallási tekintetben nem semleges) formája ellen, ami miatt Woking Borough évi 55 ezer font parkolási díjtól esik el. http://www.secularism.org.uk/christians-pocket-thousands-of-t.html

Ausztrália tankönyveiben lecserélik a Kr.e. és a Kr.u. megjelöléseket i.e. és i.sz.-re, azaz Before Christ és Anno Domini helyett áttérnek a Before Common Era, ill. Common Era kifejezésekre, mert ez egyre inkább elterjedt tudományos berkekben. A keresztények fel vannak háborodva, a sydney-i érsek abszurdnak tartja az ötletet, és egyes politikusok is felháborodtak a kereszténytelenítésen, holott ez az időszámítás Ausztrália nyugati zsidó-keresztény kulturális örökségének része.
– Mondjuk, tekintettel arra, hogy Jézus születéséről kb. annyit tudunk, hogy biztosan nem 1.1.1-én volt, hanem valószínűleg pár évvel korábban (az eltérés abból adódik, hogy Jézus születésének időpontját is csak pár száz éves késéssel számolgatták vissza), az új megjelölés mindenképpen egyértelműbb…
http://www.news.com.au/national/for-christs-sake-ad-and-bc-ruled-out-of-date-for-national-curriculum/story-e6frfkvr-1226127965607

Németül olvasók a Die Zeit elnevezésű nagy német hetilapban ismerkedhetnek meg a százéves svájci szabadgondolkodó egyesület elnökével, Andreas Kyriacouval (az egyesület Magyarországon is ismert tagja volt Friedrich Dürrenmatt is). http://www.zeit.de/2011/35/CH-Kyriacou, via: http://www.frei-denken.ch/de/2011/08/zeit-der-gottlose/
A svájci szabadgondolkodók szeptember 8-10-ig egyébként gondolkodásbulit szerveznek a zürichi Népházban (Volkshaus) Denkfest címen (a cím szójáték: nemcsak a „gondolkodni”+”ünnep” összetétele, hanem egyben a „glaubensfest”, azaz hitében megingathatatlan szóra játszik rá): http://www.denkfest.ch/ (angolul is vannak infók)

A hpd honlapján olvasható egy német nyelvű interjú a brit humanisták elnökével, Andrew Copsonnal: http://hpd.de/node/11890

Egyébként mind a britek, mind a svájciak nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az állami közoktatás ne hozza hátrányba a vallási nevelést nem kívánó szülők gyermekeit.

Címke , , , ,

Mi ér egy Wikipédia-cikket?

A német humanistáknak van egy nagyobb, „Humanista Sajtószolgálat” nevű portáljuk, a hpd, amelyről én is szoktam cikkeket idézni. A portál ötéves, bejegyzett egyesületként működik, amely mögött több tízezer tagot számláló szervezetek állnak. Egy szaklap épp az idén nevezte a legbefolyásosabb egyházkritikus lapnak minősítette. Nemcsak a Spiegel és a hasonló fontosságú taz, hanem maga a Wikipedia is hivatkozik rá. És végül az Alexa Internet rangsorában is jóval előrébb szerepel, mint számos olyan vallási közösség portálja, amelyet a Wikipedia cikkre érdemesnek minősített. Holott épp ezek a kritériumok, amelyek alapján a Wikipedia szerkesztőközössége saját bevallása szerint eldönti, kap-e cikket egy hírportál… A szerkesztői közösség hosszan vitázott az ügyön, de végül nem született ítélet, mert nem bírtak összehozni egy ötfős döntőbizottságot sem. Egy szerkesztő szerint ha összejön egy kb. 30 fős, jól együttműködő csoport, az könnyen átveheti az irányítást bizonyos témakörök felett. Ezt egyébként tudják is – a német Pro keresztény magazin ennek külön cikket is szentelt, felszólítván olvasóit arra, hogy elkötelezetten teremtsenek tudást és védjék azt. Idézik is Wolfgang Stock egyetemi tanárt, aki felhívja a figyelmet a Wikipedianak az információszerzésben játszott szerepére. Ő alapította a „Wiki-Watch” című csoportot az Odera melletti Frankfurtban található Viadrina Európa Egyetemen, amely nemrég arra hívta fel magára a figyelmet, hogy információkat manipulált a Frankfurter Allgemeine című napilap egy cikke kapcsán. Fundamentalista keresztényeket gyanúsítanak azzal, hogy a homoszexualitással, vallásokkal és az újprotestáns kisegyházakkal kapcsolatos Wikipedia-cikkeket saját szájízükre írtak át, és egy nyíltan ilyen irányban mozduló szervezetnek a tagja Stock is: a „Keresztény Médiaszövetség” elnökségi tagja, aki korábban többek között „a buzi és leszbikus szervezetek totlitárius törekvései” ellen tett közzé állásfoglalást. Az említett Pro-cikk egyébként ajánlja is olvasóinak a Wikipediában való közösségi munkát, amely „lehetőséget ad a keresztényeknek, hogy felelősséget vállaljanak a Wikipedia által terjesztett tudásanyagért”.

http://www.wissenrockt.de/2011/08/30/wikipedia-atheistisches-nachrichtenportal-unerwunscht-21681/2/

Címke ,

Szekuláris hírek

Ausztria: Az osztrák közmédiumok egyik regionális elnökhelyettese (aki emellett a kuratóriumnak is tagja) kör e-mailben szólította fel munkatársait, az oszlói merénylőről beszélve ne használják a „keresztény” szót (mellesleg annak ellenére, hogy az illető a templomosok kereszteslovagjának tartja magát), amit a szerkesztőségi tanács is törvénytelennek minősített és visszautasított. A szekulárisok most a felügyelőbizottságnál is panaszt akarnak tenni, amihez 120 aláírásra van szükségük.
http://www.konfessionsfrei.at/?p=1373

A svájci Beobachter című lap, amely amolyan fogyasztó- és jogvédő fórumként működik, lassan 15 éve ítéli oda minden évben a civil kiállás díját. A díjazottakról szavazáson döntenek, és az idén a jelöltek között van az a fiatal tanító is, akit azért rúgtak ki, mert nemhogy csak szép csendben leszedte a feszületet az állami iskola faláról, de nem volt hajlandó tanórán felkészíteni a gyerekeket mindenféle vallási ünnepeken való részvételre.
http://www.beobachter.ch/dossiers/prix-courage/prix-courage-abstimmung/
via: http://www.frei-denken.ch/de/2011/08/prix-courage-2011-valentin-abgottspon-nominiert/

Németország egyik szekuláris prominensét a hírhedt regensburgi püspök, Gerhard Müller azzal vádolta, hogy helyesli a gyermekgyilkosságokat, és miután ezt a prédikációját a médiában is közzétette, Michael Schmidt-Salaomon beperelte őt. A hivatkozott könyvrészletben ugyanis épphogy amellett érvel, hogy egy természeti jelenség (nevezetesen az, hogy a gorilláknál előfordulnak gyilkosságok) nem szolgálhat automatikusan alapul etikai elvek meghatározásához. Jogerőssé vált most a másodfokú ítélet, amelyben a bíróság kijelenti, hogy még a véleményszabadság alá eső prédikációban is tiszteletben kell tartani mások személyiségi jogait és nem megengedhető olyasmit állítani, ami ellentétben áll az ileltő tényleges kijelentéseivel.
http://hpd.de/node/11867

Ausztrália észak-nyugatik tartományában, Queenslandben egy szülő alkotmányossági pert indított az iskolai lelkészek programjával kapcsolatban. A program keretében ugyanis állami forrásokból finanszíroznak állami iskolákban foglalkoztatott lelkészeket, akik a tapasztalatok szerint úgy tűnik, nemcsak arra használják iskolai jelenlétüket, hogy a hozzájuk forduló tanulóknak nyújtsanak szolgáltatásokat, hanem időnként nekilátnak téríteni.
http://www.iheu.org/queensland-humanists-challenge-state-money-school-chaplains

Az ősszel esedékes svájci parlamenti választásokon egy kimondottan szekuláris lista is indul. A listán szereplők zöme párton kívüli, de többen valamely párt tagjai. Céljuk, hogy a felvilágosodás értékeit képviseljék az országos politikában,, és az egyre hangosabb vallásra hivatkozó közbeszédben képviseljék a felekezetmenteseket. http://www.konfessionslose.ch/wp/
http://www.nzz.ch/nachrichten/zuerich/stadt_und_region/konfessionslose_treten_mit_eigener_liste_an_1.11841643.html

Címke , , , , ,

Pályázati felhívás!

A Nemzetközi Humanista és Etikai Szövetség (IHEU) pályázatot hirdet olyan projektek támogatására, amelyek a humanizmust, állam és egyház szétválasztását, az emberi jogokat vagy a tudományos megközelítést népszerűsítik, illetve támogatást nyújt a szervezetfejlesztéshez is. Azoknak a szervezeteknek, amelyek nem tagjai az IHEU-nak, augusztus 1-ig kell egy előzetes kérelmet benyújtaniuk. Egyének is pályázhatnak, de meg kell indokolniuk, miért nem szervezett keretekben valósul meg a projekt.
http://www.iheu.org/iheu-hivos-2011-grants-programme

Címke

Lassú víz partot mos

Harmadjára is felkérte a brit nemzeti szekuláris társaság az ENSZ-ben a Vatikánt, tegyen eleget annak a kötelességnek, amelyet az ENSZ gyermekjogi egyezményének aláírásával vállalt, és legyen szíves benyújtani jelentését a gyermekjogok érvényesítése érdekében tett lépésekről – épp a gyermekbántalmazásokkal, szexuális abúzussal, illetve a gyermekbántalmazókkal szembeni engedékenysége fényében. Míg ezt a felkérést korábban visszautasította a Vatikán képviselője, ezúttal azt ígérte, szeptemberre vagy októberre meglesz a jelentés. – Persze túl sokat nem érdemes ettől várni, de szimbolikus értéke mégis van annak, hogy a Vatikán is kénytelen legalább formálisan teljesíteni vállalásait.

http://www.secularism.org.uk/vatican-promises-report-followin.html

Címke , ,

Fogyasztóvédelem

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}

A brit reklámbizottság helyt adott a nottinghami szekulárisok keresetének, akik panaszt tettek, mert az egyik anglikán egyházközösség azzal reklámozta magát, hogy istene minden betegséget meggyógyít, különösen a szklerózis multiplexet, a depressziót, a rákot, az asztmát, bénulást, ízületi gyulladásokat. A bizottság megállapította, hogy a reklámszöveg megalapozatlan állításokat tesz és arra utasította az egyházközösséget, szóróanyagából távolítsa el az adatokkal alá nem támasztható gyógyítási ígéreteket.

http://www.secularism.org.uk/asa-upholds-complaint-by-from-no.html

Címke , , ,

Továbbképzési lehetőség

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}

Az USA-ban immár nemcsak vallást lehet tanulni, hanem MA-t lehet szerezni szekuláris tudományokból – azaz szervezett keretekben a vallástalanság történetét, szociológiáját és filozófiáját tanulmányozni. A kurzust a Pitzer College kínálja, amely egy viszonylag új, alig 50 éves intézmény, de diákjai nagy arányban nyernek el külföldi ösztöndíjakat (a külföldi részképzés, ami Európában, többek között az államközi ösztöndíjaknak és az Erasmus-programnak napirenden van, az USA-ban ritka: a hallgatók nemigen teszik ki a lábukat iskolájukból). A tanszék vezetője Phil Zuckermann, aki régóta foglalkozik vallásszociológiai kérdésekkel, illetve a felekezeten kívüliek szociológiájával.

http://richarddawkins.net/articles/625557-pitzer-college-in-california-adds-major-in-secularism
http://www.nytimes.com/2011/05/08/us/08secular.html

Címke , , ,
%d blogger ezt kedveli: