olasz_feszületügy_2009 címkéhez tartozó bejegyzések

Hatástalan feszület, megszűnt copyrighttal

Az Európa Tanács egyik bírósága megfosztotta a katolikus egyházat a feszület copyrightjától, és a szentségétől való megfosztásával, deszakralizálásával engedélyezte az állami feszülethasználatot Olaszországban. Bővebben…

Reklámok
Címke , , , ,

Kereszteshadjáratok

Bár a bajor állami oktatás elvileg nem vallási, és egy tizenöt évvel ezelőtti bírósági ítélet is leszögezte, hogy nem lehet kötelező jelleggel kifüggeszteni a feszületet az állami iskolai tantermekben, még mindig hajtóvadászat indul azok ellen, akik nem szeretnék, hogy gyerekük nap mint nap azzal szembesüljön, hogy ő másodrendű tanuló. Most épp Regensburgban szidalmaznak egy családot. Az apa még a tanév elején kikérte, hogy tizenkét éves fia minden reggel kötelezően imádkozzon az iskolában, és levetette a feszületet is. Nem is volt ezzel semmi baj, amíg fel nem tűnt valakinek a szülői értekezleten. A szülők egy csoportja tiltakozott az apa ellen, aki a Regensburgi Egyetemre jött tanítani, és a levél a helyi sajtóban kötött ki. Felszólaltak a kereszténydemokrata politikusok is, akik közölték, az ideköltöző idegeneknek tiszteletben kell tartaniuk a helyi szokásokat, és Németország túlságosan is toleránssá vált az idegenekkel szemben. Ezzel kapitális bakot is lőttek, a papa ugyanis német, és a félreértést az okozta, hogy egy ideig Angliában élt és tanított. 
Ehhez hasonlóan Svájcban egy a közelmúltban történt esetnél is előjött az "alkalmazkodjanak az idegenek", mint aduász. A Luzern kantonban élő német család annyi fenyegető levelet kapott egy eredetileg hasonlóan csendben indult akciót követően, hogy inkább elköltöztek. A wallisi esetben ez azonban szintén nem játszott: bennszülött tanító szedte le a feszületet szép csendben a falusi iskola tantermének faláról, de az már nem fért bele, hogy úgy gondolta, a vallási ünnepekre nem a tanórákon kellene felkészítenie a gyerekeket. Azóta vár a munkaügyi perére. 
Az Európai Emberijogi Bíróságig kellett mennie annak a két olasz gyereknek az anyjának, aki szintén nem szerette volna, hogy fiai másodrendű tanulói legyenek az állami iskolának. Itt is kijátszották a "jöttment" "érvet": az anya ugyanis finn – ami nem változtat azon, hogy a gyerekek és a gyerekek apja olasz. Őket is mindenféle fenyegetések érték, és még a házukat is összefirkálták. A bíróság nemsokára másodjára tárgyalja az esetet. 
"Bennszülött" egyébként az a szintén bajor apa is, aki tizenöt évvel ezelőtt egészen az alkotmánybíróságig vonult igazáért és ezzel mások dolgát megkönnyítette, igaz, őt azóta is különcnek nézik a falujában, és a helyi pap, aki már akkor is ott szolgált, le is tagadja az 1995-ös ítélet létezését. Erre az ítéletre hivatkozott most az "ál-külföldi" apa is, aki ellen kereszténydemokrata politikusok és melléjük csapódott keresztény fundamentalisták és szélsőjobbosok hajtóvadászatot indítottak. Munkahelyét, a Regensburgi Egyetemet is bombázzák levelekkel, aminek az intézmény egyáltalán nem örül. De a helyi szabadgondolkodók köré csoportosuló a támogatók is elkezdtek szervezkedni. Megállapították, hogy a szülők kereken 7%-a (!) háborodott fel a leszedett feszületeken, annyian, ahányan viszonylag rendszeresen templomba járnak. 

www.welt.de/politik/deutschland/article11199195/Die-Regensburger-liegen-ueber-Kreuz.html

Címke , ,

Ez meg az

Először is elnézést kérek a különböző fennforgások miatt a tervezettnél hosszabbra sikerült szünetért. Az olvasáshiány gyors pótlására néhány link (köszönöm az olvasóknak a besegítést!): 

Nem látta kellően bizonyíthatónak a székesfehérvári bíróság, hogy valóban a vádlottak terjesztették Spányi Antal püspökről, hogy homoszexuális, amivel Spányi szerint megsértették az ő és egyháza jó hírnevét. Spányiék fellebbeznek: www.nepszava.hu/articles/article.php

Réthelyi nemzeti erőforrás miniszter az egyház bevonásával gondolja megoldani az egészségügy problémáit, amint azt a Betegápoló Irgalmasrend budai kórház újraindulásának tízéves évfordulóján rendezett ünnepségen kifejtette: www.nepszava.hu/articles/article.php

Kertész Ákos vallásról és elnyomásról: www.nepszava.hu/articles/article.php

Összefoglaló a "Lopakodó egyházállam"-ról (amiben csak a "lopakodó" kifejezés ellen tiltakozom – a Fidesz-KDNP egyházpolitikai elképzelései régről ismertek, és a választások óta eltelt időszak intézkedéseiből üvölt a demokrácia alapelveinek, köztük az állam világnézeti semlegességének megsértése): www.nepszava.hu/articles/article.php

Az illetékes államtitkár, Szászfalvi László újraírná az egyháztörvényt annak érdekében, hogy biztosítsák az egyházi intézmények erősödését, és folytassák az egyházak kártalanítását. A felzárkóztatásért felelős kollégája, Balog Zoltán a cigányok problémáinak megoldásában is fontosnak tartja őket: nol.hu/belfold/az_egyhazugyi_torvenyt_is_ujrairna_a_kormany
Közben a győri egyházmegye kénytelen volt kirúgni és feljelenteni néhány alkalmazottját, akik úgy tűnik, százmilliós nagyságrendben sikkasztottak: index.hu/bulvar/2010/06/26/sikkasztasgyanu_a_gyori_egyhazmegyenel/

Ha már az egyházállamnál tartunk: Semjén Zsolt indítványa nyomán – ki gondolta volna – Magyarország is csatlakozott azon államokhoz, amelyek támogatják Olaszország fellebbezését az Európa Tanács strasbourgi bíróság tavalyi ítélete ellen, amely szerint sérti a vallásszabadságot az állami iskolák tantermeiben kihelyezett feszület. Az ügy újratárgyalására egyébként a napokban kerül sor. 
 

Gyilkosság a példaértékű életet folytató családban: egy erdélyi unitárius lelkész megölte két kisfiát: index.hu/bulvar/2010/06/27/elvagta_fiai_torkat_az_erdelyi_lelkesz/

Spanyolországban hamarosan keresztény esküvőt is tarthatnak a homoszexuálisok – bejegyzés alatt van az ezt lehetővé tévő egyház, amely nem csak homoszexuálisokat és transzneműeket vár soraiba, hanem heteroszexuálisokat is. Spanyolországban Franco diktatúrájának 1979-es bukása után törölték el a homoszexualitás büntethetőségét, és 2005 óta egyneműek is köthetnek házasságot – több ezren éltek ezzel a lehetőséggel: index.hu/bulvar/2010/07/04/europaban_is_lesz_homoszexualis_egyhaz/

Míg a lányok nemi szerveinek nyiszálását ma egyre több (igaz, még mindig nem minden) helyen helytelenítik, a fiúk körülmetélése sem veszélytelen művelet, ha olyan szakszerűtlenül végzik, mint Dél-Afrikában: www.hazipatika.com/services/news

Végül a végképp bulvár hír: Kemoterápia helyett bérfiúk: index.hu/bulvar/2010/07/06/rakosnak_hazudta_magat_pedig_berfiukkal_hancurozott_a_pap/

Címke , , , , , , , , ,

Lobbifogadás

Római találkozásuk alkalmából a pápa is fogadta az Európa Tanács bankjának, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank szakembereit, és beszédében nem mulasztotta el felhívni a bankárok figyelmét a keresztény hagyományok és ezen belül a középületekben függő feszületek fontosságára. 
Az Európa Tanács bírósága ugyanis még júniusban fogja újratárgyalni az állami iskolákban kötelező jelleggel kifüggesztett vallási jelképek összeegyeztethetőségét a vallásszabadsággal, miután az olasz állam a téli ítélet felülvizsgálatát kérte. 

www.uaar.it/news/2010/06/12/il-papa-ai-banchieri-europa-riconosca-il-crocifisso

Címke , , , ,

Ajándék gyerekeknek

Apró ajándékot kaptak egy római állami iskolák kisiskolásai – de csak a katolikusok, akik elsőáldozásra készültek. És erre a hétvégére a házifeladatok alól is felmentették őket. Az iskolaigazgató közölte, a gyerekeknek hozzá kell szokniuk az ilyesmihez, és azért osztották az ajándékokat, hogy megjutalmazzák azokat, akik szívükbe fogadták Jézust. 

http://www.uaar.it/news/2010/04/29/roma-scuola-elementare-premia-gli-alunni-alla-prima-comunione 

Címke , , , , ,

Tosti bíró esete a feszülettel

Nemzetközi szolidaritási akciót indítottak a szabadgondolkodók Luigi Tosti olasz bíró védelmében. A bírót azért perelték be, mert nem volt hajlandó feszület alatt jogot szolgáltatni, és miután tavaly nyáron végérvényesen felmentették a vádak alól, az idén januárban eltávolították állásából. A szabadgondolkodók szolidaritásukról biztosítják a bírót és azt követelik, senkit sem érhessen hátrány azért, mert nem hajlandó egy adott vallást előnyben részesíteni. 

http://www.iheu.org/petition-support-judge-tosti
A petíció: http://www.cilalp.org/spip.php?article343
Az előzményekről: http://www.vifi.hu/hir/20090225_felmentettek_az_olasz_birot

 

Címke , , , , ,

Feszület egy gyermekért

Az olasz feszület-ügy és az azt követő heves osztrák reakciók nyomán kiszámolták, hány gyerekért lóg a feszület egy átlagos osztrák osztályteremben. 
Bővebben…

Címke , , , , ,

Ausztriában sem könnyű…

… ha az ember nem kíván vallásos nevelést gyermekeinek. Perelni kényszerül egy apa Alsó-Ausztriában, aki nem szeretné, hogy kislányát vallásosra nevelje az állami óvoda. 
A szülők gyermeküket felekezeti hovatartozás nélkül, de a világra nyitottan szeretnék nevelni, amíg el nem éri azt a kort, hogy maga válasszon felekezetet. Ebben azonban nem partner sem a helyi óvoda, sem az óvodákról szóló törvény, amely előírja, hogy az óvoda a "felekezeti és etikai nevelés"-hez kell hozzájárulnia. A kislánynak eddig négy vallási ünnepen (hálaadás, Márton-nap, két Mikulás-ünnep) kellett részt vennie, mindannyiszor miselátogatásostul. Mi több, az oviban feszület lóg a gyerekek szemmagasságában, akik ebből joggal következtetnek arra, hogy a katolicizmus valami különlegesen fontos és helyes dolog. 
Választási lehetőség nincs – az óvónénik nem hajlandóak változtatni gyakorlatukon, és a környéken felekezetsemleges óvoda (akár állami, akár magán) nincs. 

http://derstandard.at/1259282150337/Erste-Kruzifix-Anfechtung-in-Oesterreich
via: www.hpd.de

Címke , , , ,

Keresztes háború

Miután az emberijogi bíróság megállapította, hogy sérülnek a gyerekek alapjogai, ha az állami iskola tantermeiben kötelező jelleggel feszület lóg, Szicíliában közlekedési rendőrökkel ellenőriztették, van-e feszület az iskolák minden termében. Egy iskolát annak ellenére büntették meg 500 euróval, hogy a rendelet szerint 15 nap állt volna rendelkezésre az egyedül az igazgatói irodából hiányzó feszület pótlására. Az igazgatónő szerint inkább a gyerekekkel törődne a polgármester, mint a feszülettel – az önkormányzattól ugyanis nem kap támogatást az iskola. A NOL cikke: http://nol.hu/kulfold/500_euro__ha_nincs_kereszt
Már korábban összefirkálták a strasbourgi emberijogi bírósághoz forduló család házát, folyamatosan kapnak fenyegető leveleket és telefonokat. Egy Padova melletti kisvárosban több száz feszületet rendelt a polgármester, mondván, a bíróságokig bezárólag minden középületben közszemlére kell tenni a feszületet, ott is, ahol eddig nem volt. A polgármester szerint nem arról van szó, hogy bárkire is rá szeretnének erőltetni egy katolikus jelképet, ellenkezőleg, a feszület a béke egyetemes jelképe, amely egyben a katolicizmussal ellentétben egyáltalán nem békés iszlám ellen irányul. http://www.3sat.de/dynamic/sitegen/bin/sitegen.php?tab=2&source=/kulturzeit/themen/139889/index.html

Őrültség, de van benne rendszer. 

Címke , , , , , ,

“Téved, Elnök Úr!”

Miután a lengyel elnök, Lech Kaczyński az Emberijogi Bíróság tantermi feszületekkel kapcsolatos ítélete nyomán a függetlenség napja alkalmából, november 11-én mondott beszédében kijelentette, hogy Lengyelországban egyetlen embernek sem jutna eszébe, hogy a feszületnek nincs keresnivalója az állami iskolák tantermeiben, a lengyel Racionalisták Szövetsége levelet írt az elnöknek, amelyben felhívja figyelmét arra, hogy tévedett. Bővebben…

Címke , , , ,
%d blogger ezt kedveli: