Címke: magyarok_külföldön

  • “Friends of Hungary” – kik is ezek a barátok?

    3,88 milliárd forintot kapott a Friends of Hungary nevű, a hírek szerint a kormánybarát amerikaiakat nevelésére létrejött alapítvány a 2012. évi magyar költségvetésből (ebből 15 millió USD az amerikai bejegyzésű alapítvány vagyona, a maradék pénzt, amelyet 2013. június végéig kell felhasználni, a Miniszterelnökséghez került át, amelynek nemzetpolitikai és egyházi ügyekért felelős vezetője Semjén Zsolt KDNP-s…

  • Kitúrt magyar katolikusok

    Elvesztette a 600 fős clevelandi katolikus magyar közösség az őseik adományából felépített templomukért. A 106 éves Szent Imre templom bezárásáról az illetékes püspök döntött, aki szerint egy 600 fős gyülekezet nem fenntartható – ehhez 2000 főre lenne szükség. A gyülekezet ellenben azt állítja, jó anyagi körülmények között működik a gyülekezet, és anyagilag nem indokolt a…

  • Mi a baj?

    Az, hogy falaztak. A legújabb hírek szerint maga a pápa is – legalábbis az ő aláírása szerepel egy 1985-ös levélen, amelyben egy amerikai egyházmegye 1981-es megkeresésére válaszolt, elutasítva egy szexuális bántalmazásért elítélt pap tisztségétől való megfosztását, azzal, hogy az ilyesmit jól meg kell fontolni. 

  • Magyarok – másodrendű katolikusok

    Úgy tartják, az egyház nagy szerepet játszik a külföldön élő magyarok nemzeti identitásának megőrzésében. Nem úgy az osztrák Felsőőrben (Oberwart), ahol az őshonos magyarok úgy érzik, másodrendű katolikusokká váltak – az index cikke: http://index.hu/kulfold/2010/02/11/a_felsoori_magyar_hivok_haragszanak_seifner_atyara/ (Rosszmájúak megjegyezhetik, hogy erre megoldást jelent a XVI. Benedek pápa által is szorgalmazott visszatérés a latin nyelvű misézshez.)

  • Mire használja az egyház az adományokat?

    Megerőszakoltak kártérítésére. – A Népszava pénteki cikke szerint a Clevelandbe emigrált magyarok adományaiból épített, de a katolikus egyház belső szabályainak megfelelően egyházi tulajdonba került templomokat és az azokban őrzött műemlék kegytárgyakat sem kíméli Cleveland Egyházmegye püspöke, aki ingatlanok eladásából próbálja fedezni a kártérítési igényeket (előzőleg Bostonba végezte ugyanezt a feladatot).