itthon címkéhez tartozó bejegyzések

Pontos válasz

Pontosan arra válaszoltak a sajókazai cigányok a népszámlálás során, amit kérdeztek tőlük. A vallási hovatartozásra vonatkozó kérdés nem úgy szólt, hogy „Követi-e valamely vallási felekezet tanításait, és ha igen, melyikét?”, vagy úgy, hogy „Hisz-e Ön Istenben, és ha igen, melyik felekezet Istenében?”, hanem azt kérdezték, mely vallási közösséghez tartózónak érzi magát a megkérdezett. Mivel Sajókazán a Dzsaj Bhím közösség foglalkozik a romákkal (a bizniszegyháznak bélyegzett kis csapat iskolát, gimnáziumot és közösségi házat működtet), vagy 300 a buddhista felekezettel vállalt közösséget. Ennek nyomán egyrészt feljelentették a buddhistákat mondván, hogy a helyi közösségi ház számítógépein nem maguk a romák töltötték ki az űrlapokat, és felmentették a helyi cigány önkormányzat buddhista elnökét a számlálóbiztos-felügyelői tisztségéből. Az elnök szerint bárki bemehetett a buddhista közösségi házba, és mindenkinek segítettek, aki ezt kérte, a gyanúra meg az adhatott okot, hogy az űrlapok kitöltését visszaigazoló lapok egy részét csak utólag tudták kinyomtatni. Másrészt viszont a polgármester és a jegyző azt kérdezgeti a helyi romáktól, hogy tisztában vannak-e azzal, hogy a pap nem fogja őket eltemetni, és nem fogja megkeresztelni a gyerekeiket. Mindeközben a romák maguk a rendőrségi feljelentés után kiérkező Hír Tv-nek is azt mondták, hogy nem a vallásukat kérdezték, hanem azt, melyik közösséghez tartoznak, és ami a közösséget illeti, a buddhisták segítettek nekik a legtöbbet.
Az viszont nem egészen világos, hogy az adatvédelmi szempontból különösen érzékenynek és védendő számító vallási adatok hogyan kerülhettek a jegyző és különösen a polgármester kezébe.

Az Index cikke: http://index.hu/belfold/2011/10/29/tudja-e_hogy_a_buddhistakat_nem_temeti_el_a_pap/

Címke , ,

A népszámlálásról

„Még ha megengedhető is, hogy felekezeti hovatartozásunkat firtassák – bár az egyházi adó kivetését jobb lenne az egyházak önbevallására bízni: hány keresztelő, temetés,  esküvő, házszentelés áll az illető eklézsia mögött –, az ateizmus felsorolása a felekezetek között olyan bornírtság, amire Szent Cirill – a Hüpátiát halálba üldöző alexandriai püspök – óta kevés példa akadt.”

http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=95916:huepatia&catid=9:vendegek&Itemid=66

Címke ,

Kárpótlásmarakodás

A kilencvenes években a „történelmi” egyházak igényt jelenthettek be az 1940-es végén államosított ingatlanokra. Azok után az ingatlanok után, amelyeket nem kértek vissza, mert nem tudták volna őket hitéleti, oktatási vagy szociális célokra használni, a katolikus egyházzal, illetve a Vatikánnal kötött megállapodás mintájára 1999 óta örökjáradékot kapnak. A zsidó egyházi vagyonról az állam a Mazsihisszel kötött megállapodást, egészen szép összegről, mára 1,3 milliárd forintról (az ingatlanok értékét a 90-es években 13,5 milliárdra becsülték, a járadék éves összege pedig ennek 5%-a volt, ami az infláció mértékével nő). Az új egyháztörvény azonban nem egy, hanem 3-4 zsidó felekezetet ismer el, és a zsidóság vallási tekintetben nem is hierarchikusan szerveződik, és a többi felekezet is bejelentette igényét.
– Mondjuk, azt nem igazán értem, miért nem nézik egyszerűen végig minden épületnél, melyik irányzathoz tartozott a (részben a zsidóüldözések idején kiirtott) tulajdonos közösség, elvégre ez lenne a legtisztább. Az állam részéről pedig az lenne a tiszta ügy (ha már a hoppon maradt magánszemélyekkel és egyesületekkel szemben az egyházaknak juttat kárpótlást), ha örökkön örökké fizetendő járadék helyett vagy visszaadná az épületeket, vagy megvásárolná. Olcsóbb lenne, mint a MOL-részvénycsomag, és megspórolnánk évi 15 milliárd forintot, örökre.

http://index.hu/belfold/2011/10/06/nagy_zsido_alkudozas_kezdodik/

Címke , ,

Belügyek 1

Egyelőre eltiltotta az illetékes egyházmegye a nagyrédei plébánost foglalkozásától és vizsgálatot indított ellene, vélhetően a ministránsokhoz való viszonyulásával kapcsolatban, egy bejelentés nyomán. Az nem derült ki, hogy rendőrségi vizsgálat is indult-e.

http://index.hu/belfold/2011/10/06/eltiltottak_a_nagyredei_plebanost/

Az osztrák áldozatok a minap a bécsi dóm előtt tüntettek, mert elégedetlenek a korábban papok által elkövetett szexuális bűncselekmények és egyéb bántalmazások miatt benyújtott panaszok feldolgozásával és a kártérítésekkel. A „Visszaélések Éjszakáján” tiltakoztak a katolikus egyház által élvezett kiváltságok ellen is – ezek egyikére reflektál egyébként a tiltakozás elnevezése, az egyház ugyanis a közmédiában, közpénzekből Egyházak Éjszakáját szervez.

http://index.hu/kulfold/2011/10/06/a_becsi_dom_ele_szerveztek_tuntetest_szexualis_visszaelesek_aldozatai/

Szintén Ausztriában, a felső-ausztriai Kopfingban összetűzött a nyáj a pásztorával. A falu lengyel származású, erősen konzervatív papja már évekkel ezelőtt is közölte, hogy a tanítónők vallási analfabéták, sőt, állítólag közölte, hogy az ördög szállta meg őket. Át akarta írni a hittan tantervét: a gyerekekkel gyónási naplót akart vezettetni, rózsafüzért imádkoztatni és szent Fausztinát imádatni. A házasságon kívül született gyerekekről közölte, hogy a bűn gyerekei, és a nemi életre vonatkozó prédikációi komoly házastársi veszekedéseket gerjesztettek. Egy szülői értekezleten kiborult a bili; a falu 9 katolikus másodikosát a szülők egy része inkább máshová akarja majd vinni a tavasszal esedékes elsőáldozásra, sőt, egy anyuka fogta magát és kilépett az egyházból. Vasárnap két misét tartottak párhuzamosan, egyet a templomban és egyet a parkban, és a napokban a pap ellen fellépők egyike fenyegető levelet kapott.

http://www.kleinezeitung.at/nachrichten/politik/2848081/konflikt-um-ooe-pfarrer-droht-kommunion-boykott.story
http://diepresse.com/home/panorama/religion/698682/Streit-um-Pfarrer_Jetzt-ermittelt-die-Polizei?_vl_backlink=/home/panorama/religion/index.do

Címke , ,

Valótlanságot állított a katolikus egyház

“A pécsi Egyházfórum tavaly ősszel írta meg, hogy egy vatikáni vizsgálat miatt szexuális visszaélések gyanújával mentették fel a püspökség gazdasági igazgatója. A több hivatalban lévő főpapot is érintő ügyben az egyházmegye sajtóközleményben tagadta, hogy volt ilyen vizsgálat. Szerdán Wolf Gyula bírósági tárgyalásán kiderült, mégis volt vizsgálat.” Az index cikke: index.hu/belfold/2011/09/15/felrevezette_a_nyilvanossagot_a_katolikus_puspokseg/

Címke , ,

Járadék-összesítés

A Népszabadság a visszaszolgáltatott egyházi ingatlanokról készített összefoglalót. Az ingatlanok visszaszolgáltatását megalapozó 1991-es törvény értelmében hitéleti vagy közcélú szolgáltatások biztosítására kérhették vissza ingatlanaikat az egyházak. A Horn Gyula vezette, koalíciós partnere, az SZDSZ tiltakozása mellett az egyházakkal való „kiegyezésre” törekvő kormány később felkérte az egyházakat, maguk állítsák össze azoknak az ingatlanoknak a listáját, amelyeket visszakérnek. Ez a lista 4000 tételt tartalmazott, amelynek tizedét megalapozatlannak minősítették – értékük így is 117 milliárd forintra rúgott. 67 milliárd forintnyi ingatlanról az egyházak végül ingatlanjáradék fejében mondtak le – a járadék összege az idén 15 milliárd forint, miután Semjén Zsolt kezdeményezésére megduplázódott a katolikus egyháznak biztosított összeg. A NOL szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól kapott információ alapján eddig összesen 113 milliárd forintot fizetett ki az állam 2600 ingatlan rendezése során (vagy pénzben kártalanították a volt tulajdonost, vagy a használónak szereztek új épületet).
A földbirtokokra nem terjedt ki a kárpótlás, miközben két évvel ezelőtt egy református püspök erre is bejelentette igényét. Igaz, ahogyan az ÉS-ben erre rámutattak, ezeknek a földbirtokoknak a nagy részét az egyházak nem örökbe kapták, hanem azért, hogy ennek bevételeiből fedezzék a köznek nyújtott szolgáltatásokat.

http://nol.hu/belfold/20110831-szazmilliardosegyhazi_kartalanitas

Címke , , ,

HÁZIFELADAT

Októberben népszámlálás lesz – aki nem akarja, hogy valamely felekezet őrá hivatkozva próbálja érvényesíteni tanításait mint társadalmilag releváns nézetet, az attól, hogy gyerekkorában meglocsolták vízzel, levágtak róla egy darab előbőrt vagy egyéb hasonló szertartásnak vetették alá, még nem kell, hogy valamely felekezet tagjának vallja magát, ha nem követi annak tanításait. Nyilatkozás előtt tessék végigolvasni a katekizmust, a bibliát, Luthert, Kálvint, a Tórát, a Koránt a hadithokkal egyetemben és a választott guru összes műveit, majd eldönteni, hogy valóban ilyen világot szeretnél-e.

Segédlet: Facebook esemény: www.facebook.com/event.php

Címke ,

Tanévkezdés

Az iskolák felturbózott egyháziasításával (amivel amúgy még bajok lesznek: az egyházaknak járó plusz normatív támogatás újabb lyukat szakít az idei költségvetésbe…) összhangban zajlott a tanévkezdés, amelynek alkalmából a HVG összesítést készített a témáról (35. szám, szept. 3., 10. oldal): míg az 1992/1993-as tanévben 58 egyházi iskola működött Magyarországon, és ez a szám 5 évvel később 162-re nőtt, mára nagyjából 314 (a számot a HVG sajtóhírekből, egyházi közlemények alapján összesítette). Ennél nagyobb arányban nőtt az egyházi intézményekben tanulók aránya: míg a 2004/2005-ös tanévben az általános iskolások 3,5%-a tanult egyházi intézményben, arányuk mára 10%-ra nőtt. Az Index és a Népszabadság a közoktatás egészéről közölt számadást (az oktatási tárca ugyanis nem tudott felvilágosítást adni az egyházi intézmények pontos számáról): 225 katolikus, 129 református és 45 evangélikus oktatási intézmény működik (és ehhez még jönnek a kisebb, részben már-nem-egyházak iskolái): http://index.hu/belfold/2011/08/31/megugrott_az_egyhazi_iskolak_szama_egyetlen_ev_alatt/, ill. http://nol.hu/belfold/jelentosen_nott_az_egyhazi_ovodak__iskolak_szama
Amúgy most, vagy 10 évvel az épület visszaadása után költözött vissza a piarista gimnázium az Erzsébet híd melletti épületbe, amely néhány évtizedig az ELTE bölcsészkarának volt az otthona; az Index riportere ex-piaristaként megnézte a tanévnyitót: http://index.hu/belfold/2011/09/02/rogan_antal_krisztus_teste_es_a_modern_betonkocka/ Orbán Viktor ennek kapcsán a maga módján ismét megerősítette, hogy számára a jövő a múlt: az megújulás alapját a keresztény tanok képezik, amelyek alól úgysem vonhatja ki senki magát: http://nol.hu/belfold/jelentosen_nott_az_egyhazi_ovodak__iskolak_szama
Hogy az oktatási államtitkárnak, Hoffmann Rózsának a többszörösen visszadobott, és most is csak pro forma elfogadott szerzőjének se legyenek kisebbségi komplexusai attól, hogy összeállításunkból kimarad, egy idézet tőle:

„Az Árpád-ház első koronás királya túllátott a közvetlen politikai célokon, de még az uralkodóház sorskérdésein is, és prófétai lélekkel felajánlotta az országot a Szűzanya oltalmába. Ezzel a nálunk még alig-alig meggyökerező római katolikus egyház híveinek régi-új istenanya iránti szeretetéhséget is kielégítette. Azóta Magyarország, legyen bármekkora, Regnum Marianum. (…) Az elmúlt fél évben, amikor hazánk mindenki által magasra értékelt kiváló színvonalon töltötte be az unió soros elnöki tisztét, a gondviselésnek hála, történelmi lehetőséget kaptunk a Szent István-i örökség méltó folytatására. (…) Idézzük fel, mit tett Szent István király, hogy országát megmentse és megerősítse. Törvényeket alkotott, egyházat teremtett, az egyház pedig megalapította az első iskolákat, amelyek rövidesen virágzásnak indultak, és nemzetünk fiainak átadták a kor eszméit, rájuk bízva a kultúra kincseinek őrzését, továbbadását. Ezt kell tennünk nekünk is! A keresztény erkölcsi tanítás értékrendjét hordozó törvényeket alkotni, hitünket megerősítve újra felépíteni falvaink lerombolt iskoláit. – Hoffmann Rózsa 2011. aug. 20-i tatai beszédéből idézi a Magyar Narancs (XXIII. 24. szám, 2011. aug. 25., 66. oldal)

Címke , ,

Hazai tárlat

Címke , , , , ,

Kétház

Talán olvastátok, hogy összmagyar kálvinista egyház alakult, azazhogy a protestánsok a trianoni határokon átnyúlóan egyesült egyházat alapítottak, és ehhez nemrég a szlovák kálvinista egyház is csatlakozott. Csupáncsak arról az apróságról feledkeztek meg, hogy a szlovákiai kálvinisták bizony nem mind magyarok – a 140 ezer szlovákiai kálvinistából úgy 30 ezernyi szlovák, 110 ezer pedig magyar. A kétharmad itt négyötöd ugyan, a nem magyar kálvinisták mégis kissé úgy érzik, hitsorsosaik kiebrudalták őket. Mondjuk, befogadónak nemigen értelmezhető a felekezeten belüli nemzeti törésvonal.

Az sem egészen világos, hogyan is gondolták ezt pénzügyileg, hiszen itt Európában nem a hívők tartják el az egyházakat, hanem az államok, amihez értelemszerűen az adott államban kelleni szokott valamilyen szervezeti formával és bejegyzéssel bírnia annak, aki ehhez hozzá akar jutni.

http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=83469:reformatus-egyseg&catid=71:a-napi-apro&Itemid=109

Címke ,
%d blogger ezt kedveli: