irán címkéhez tartozó bejegyzések

Homo ludens iranensis

Egy dolgot biztos nem lehet mondani az iráni fiatalokra: hogy ne lennének kreatívak. És még egyet: hogy ne vállalnák a kockázatot. Ezen a nyáron a nyilvános vízi csata volt a sláger buli – és persze egyben a vallásra alapozott szűkös társadalmi mozgástér robbanásszerű kitágítása legalább néhány órára. Hiába a szigorú tiltás és a szoros ellenőrzés: a nők ide-oda csúsztatják a fejkendőket, fiatal párok néha kézen fogva mernek sétálni, ezen a nyáron pedig a facebook segítségével közparkokba szervezett vízipisztoly-csata (persze a műanyag flakon is megtette), ahol július végén a nyári hőségben ismeretlen fiatal nők és férfiak százai a társadalmi szegregáció szabályait áthágva együtt örömködtek önfeledt játékban órákon keresztül. Mindezt roppant felháborító módon a nyilvánosság előtt, és nemcsak Teheránban buliztak így, hanem több más városban is. Az erkölcscsőszök eleinte szóhoz sem jutottak, és csak utólag, a facebookon megjelent fotók alapján indultak letartóztatások.
Politikai jelszavak nem hangoztak el, már maga a közös nyilvános öröm is elég „bűn” – a nőket, férfiakat és az alkoholt összehozó összejövetelek szigorúan házi buli formáját öltötték eddig. A nyári vizipisztolyozások előtt is szerveződtek amolyan kreatív flashmob-szerű rendezvények: megszervezték a göndörhajúak összejövetelét, és volt már közös szappanbuborék-fújás is.

http://www.guardian.co.uk/world/2011/aug/04/water-fight-pistols-iran-arrests

Reklámok
Címke ,

Pár nap

Pár napra kiteszem a lábam a blogról, és máris le vagyok maradva – nem könnyű a fizetetlen másodállásos sajtós élete :-).
Közben a következő linkek érkeztek: 

1. Újabb egyházi munkaszüneti napot akar a KDNP: hvg.hu/itthon/20110503_nagyboldogasszony_munkaszunet. A prioritásokat persze az mutatja, hogy aug. 15-ről van szó, azaz Mária mennybemenetelének napja. A legcsaládibb egyházi kapcsolódású ünnep munkaszüneti nappá tételéről továbbra sincsen szó: a dec. 24-ét szépen le kell dolgozni valamelyik decemberi szombaton (pedig az ünnepre készülődőknek jól jönne…).

2. A hóhért is akasztják, a vallási meggyőződések békés egymás mellett élése, avagy amit akartok: index.hu/kulfold/2011/05/06/boszorkanysaggal_vadoljak_ahmadinezsad_embereit/.

3. Silvio Berlusconi olasz miniszterelnöknek sikerült kissé elbambulnia KW boldoggá avatásán. Pechére díszvendégként persze az első sorban ült: subba.blog.hu/2011/05/04/ekozben_olaszorszagban_berlusconi_beszunditott

4. Végül ezzel kapcsolatban olvassátok a Mancsban megjelent írást KW viselt dolgairól: www.mancs.hu/index.php
 

(Thx Jocó, Nakedape és Simplicio!)

Címke , , , , , , , ,

A linkajánlóból

Én sem szeretem ugyan Coelhot, de betiltani azér’ nem kéne. Főleg politikai okokból: divany.hu/kultur/2011/01/11/betiltottak_coelhot_iranban/

Címke , ,

Veszélyes bölcsészet

Korlátozzák a bölcsészhallgatók számát Iránban – közölte az illetékes hivatal vezetője, Abolfazl Hasszani. Az intézkedésre azt követően került sor, hogy tavaly a legfőbb vallási vezető, Ali Khamenei ajatollah bírálta a bölcsészettudományokat, mert "elősegítik a szkepticizmust és a kételyt a vallásos hit és a vallási elveket illetően", és ezért aggasztó fejlemény, hogy az egyetemi hallgatók kétharmada bölcsészetet tanul. 
Az elmúlt három hónapban ezen kívül közel húsz egyetemi dékánt mentettek fel. A kormány intézkedései az egyetemek szorosabb felügyeletére irányulnak annak érdekében, hogy csak az taníthasson, aki aláveti magát a "velajat al faqih" elvének, amelynek értelmében  mintegy gyermekként alávetik magukat a legfőbb vallási vezető iránymutatásainak. 

www.rferl.org/content/Iran_Launches_New_Crackdown_On_Universities/2138387.html

Címke , , , ,

Isten ellensége

Isten ellensége így néz ki: 

 

 

 

 

 

 

Bővebben…

Címke , ,

Menedékjogot vallásüldözötteknek

Három német nagyváros, Nürnberg, Erlangen és Fürth szabadgondolkodói nyílt levélben fordultak az ENSZ új vallásügyi jelentéstevőjéhez, Heiner Bielefeldthez, és felhívták figyelmét arra, hogy nem csak a vallási hovatartozás, hanem a valláshoz nem tartozás is emberi alapjog. Azt szeretnék elérni, hogy az új jelentéstevő, egy erlangeni professzor támogatja őket abban a törekvésükben, hogy a német állam nemcsak a felekezeti hovatartozás, hanem a felekezeten kívüliség miatti üldözést is ismerje el a menedékjog megadásának szóló döntés során. A tavasszal egy egyedi esetben erre már sor került: több szervezet összefogásával sikerült megakadályozni egy volt muszlim menedékkérő hazatoloncolását Iránba, ahol nyíltan vállalt hitehagyottsága miatt halálbüntetés várt volna rá. 

gbs-erlangen.blogspot.com/2010/07/offener-brief-humanistisch.html
blasphemieblog.wordpress.com/2010/08/20/osterreich-„volksanwaltschaft-der-atheisten/

Címke , , , ,

Politikai szerelmeslevél

Épp egy éve tüntettek Iránban az elcsalt választások miatt, és a tüntetők sokasága azóta a hírhedt Evin börtönbe sínylődik. Hozzátartozóikkal sem tarthatják a kapcsolatot. 
Jónéhány börtönbe zárt férfi felesége most helyi viszonyokhoz képest igencsak botrányos lépésre szánta el magát, a teokrata rezsim elleni tiltakozás új formáját találva: a férjeknek írt szerelmesleveleiket feltették az internetre. Köztük Jila Bani-Yaqoub újságíró is, aki férjével, Bahman Ahmadi-Amouie-val ellentétben csak egy év felfüggesztettet kapott, és harminc év eltiltást az újságírástól – de bízik benne, hogy szerelmeslevelei nem minősülnek újságírásnak…

www.nzz.ch/nachrichten/international/liebesbriefegegendie_mullahs_1.6060673.html
www.frei-denken.ch/de/2010/06/liebesbriefe-gegen-die-mullahs/

Címke , , ,

Hagyományok és vallás

Nem mindig férnek jól meg egymás mellett a nemzeti hagyományok és a művészet. Bővebben…

Címke , , ,

Nőies öltözet

Hogy a nők mennyire "önként" hordanak fátylat és csadort, azt az iráni hatóságok is bemutatják: drasztikusan megemelték az "illetlen" ruházat miatt fizetendő büntetést Mashadban, Irán második legnagyobb városában. Akinek kilóg a haja a fejkendő alól, vagy akinek alakja túlságosan is kivehető, azt legújabban akár 1000 eurós, egy tanár két és fél havi bérének megfelelő büntetéssel sújthatják. 
Az erkölcsök a férfiakra is vonatkoznak: aki egy nőt megszólít, azt is megbüntetik, ha kocsiból teszi, elkobozzák autóját. 

diestandard.at/1271377382288/Iran-Sittenwaechter-gehen-verstaerkt-auf-Kontrolle

Címke , , ,

Minden probléma gyökere

Egy vezető iráni pap, bizonyos Kazem Szedighi ajatollah megtalálta a végső megoldást a földrengések ellen. 
Bővebben…

Címke , , ,
%d blogger ezt kedveli: