fundamentalizmus címkéhez tartozó bejegyzések

Halnak

Szomáliában és Kenya északi részén a rendkívüli szárazságból kifolyólag milliók éheznek. A helyzet attól is annyira katasztrofális Szomáliában, hogy arrafelé számos helyen az iszlám fundamentalista Al Sabáb csoportjai vették át a tényleges hatalmat, és mivel nekik sem diktálhat a nyugat, megfenyegették és kirúgták a legtöbb segélyszervezetet, így az ENSZ élelmezési programja és az UNICEF is csak korlátokkal működik. Közben az Al Sabáb azt állítja, nem is olyan vészes a helyzet, de azért vissza fogják engedni a segélyszervezeteket az általuk ellenőrzött területekre, feltéve, hogy nincsenek hátsó szándékaik – már csak azért is, mert az az érdekük, hogy ők szerezzék meg és osszák szét az élelmiszereket.

http://www.bbc.co.uk/news/world-africa-14246764

Címke , ,

A bizonyosság kockázata

Azt, gondolom, olvastátok, hogy Norvégiában pénteken egy őrült bombát robbantott az oszló kormányzati negyedben, majd az Oszlótl Utoya szigeten, a kormányzó Munkáspárt ifjúsági táborában, válogatás nélküli mészárlásba kezdett. Vagy százan belehaltak. Az elkövetőt pedig úgy tűnik, az abszolút biztos, kételymentes vallási hit vezette tettében.
Címke , ,

Jó hír gyerekeknek

Az oregoni szenátus 25 szavazattal és 5 ellenszavazattal úgy döntött, a jövőben a szülők nem hivatkozhatnak vallási meggyőződésükre, amikor gyermekeiktől megtagadják az orvosi kezelést. Bővebben…

Címke , , , ,

Négyötöd: szabad meghalni

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}

A zürichi szavazópolgárok a legutóbbi, május 14-i népszavazáson többek között nagyon egyértelműen utasítottak el két vallásközeli kezdeményezést: 85%-os aránnyal utasították el az eutanázia tiltását (a kezdeményezés arra kötelezte volna a kantont, hogy a szövetségi parlamentben nyújtson be indítványt a halálba segítés tiltására). A másik, 78%-os arányban elutasított kezdeményezés csak azoknak tette volna lehetővé a nonprofit szervezetek által kínált segítség igénybevételét, akik legalább egy éve a kantonban laknak. Ennek hátterében az állt, hogy az egyik szervezet (a Dignitas) külföldieket is fogadott. Mindkét szavazást az EVP (Evangelische Volkspartei, azaz kb. újszövetségi néppárt), egy vallásos protestánsokat és újprotestánsokat tömörítő párt, valamint az EDU (Eidgenössisch-Demokratische Union, szövetségi demokratikus unió), egy bibliaorientált párt kezdeményezte (utóbbinak a társadalompolitikai céljai nagyjából megegyeznek a Fidesz által képviseltekkel: a dohányzás és az abortusz tiltása, a drogproblémák tiltással való kezelése, az anyák otthonmarasztalása, a gyermektelenség büntetése, a nyugdíjkorhatár emelése; igaz, az EDU a tehetősebbek erőteljesebb adóztatását szorgalmazza).

Címke , , ,

Hamburgerjótékonyság

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}

A McDonald’s gyorsétteremlánc Németországban is gyűjt jótékonysági célokra; vannak is irányelvek, amelyek szabályozzák, mit támogatnak – vallási célú projektek támogatását nem vállalják. Nem kis pénzekről van szó, a multi ugyanis beszállítóitól és munkatársaitól is elvárja, hogy adományozzanak, és az éves összeg 2,9 millió eurót tesz ki, ehhez még hozzájön 1,9 millió eurónyi adomány a vásárlóktól. A pénzek zöme a saját jótékonysági munkába folyik, de támogatnak külső projekteket is. Kiderült azonban, hogy az irányelvekkel ellentétben a cég által mostanában támogatott szervezetek mindegyike térítési tevékenységet folytat, azaz a másokon való segítés a hittérítés. Köztük az „Arche” („Bárka”), amely egy fundamentalista keresztény szervezet: hitelveik központi eleme az ember eredendő bűnössége, amely Isten haragjának és a kárhozatnak teszi ki az embert, amitől csupán a Jézus Krisztusba vetett hit mentheti meg. Hisznek abban, hogy a Biblia Isten megmásítatlan szava és ezért szó szerint értelmezendő. Az Arche mindenféle gyermekprogramokat szervez, ingyen ebédet (imával) és korrepetálást és egyéb programokat kínál. Missiós tevékenységét a nyilvánosság előtt nem szokta hirdetni, azzal reklámozzák magukat, hogy szegény gyerekeknek meleg ebédet adnak, míg a Biblia-köröket, gyermek-istentiszteleteket és egyéb vallásos programokat, amelyekbe beszervezik a gyerekeket, nem hangoztatják.
A megkeresésre a McDonalds azt válaszolta, az Arche tudomásuk szerint nem végez missziós tevékenységet, majd levette a honlapról a vonatkozó irányelveket, és mivel jelenleg egyetlen beteg gyerekeket segítő projektjük sincs, egy picit módosította az adományozásra buzdító szöveget.

A McDonald’s alapítványa Magyarországon két apartmanházat működtet gyerekkórházak közelében, hogy a családok a beteg gyerek kezelésének ideje alatt is együtt lehessenek. Más projektek támogatásáról nem találtam információt a honlapon.

http://hpd.de/node/11545

Címke , ,

A svéd modell

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}

Svédország nemrég fundamentalista merénylet áldozata lett. A svéd miniszterelnök, Fredrik Reinfeldt karácsonyi beszédében kifejtette, a merénylők a svéd társadalmat vették célba, és gyűlöletük a szabadság és a nyitottság ellen irányul. A támadást vallásiasdfasdf  indítéka a jelek szerint vallási volt, és a miniszterelnök szerint nem könnyű megérteni egy olyan szekuláris ország működését, mint amilyen Svédország. A támadók a vallásra hivatkozva gondolják úgy, hogy másokat fenyegetnek, de Svédország nem így működik. Svédország multikulturális társadalom, amelyben a vallások egymás mellett léteznek, egyik sem fontosabb a másiknál, és az ateisták meggyőződését is ugyanúgy tisztelik. A miniszterelnök kiemelte, hogy a svéd muszlimok egyöntetűen és határozottan elutasították a terrortámadást, ami a svéd társadalom egységét mutatja abban, hogy együtt megvédjék a „társadalmi szerződést”, ami azt jelenti, hogy mindenki csak úgy élvezheti a társadalom nyitottságának és a szabadság előnyeit, hogy ezeket közben a többieknek is biztosítja.

http://www.secularism.org.uk/swedish-prime-minister-says-fund.html

Címke , ,

Gyökértelen vallás

Egy svájci alternatív hetilap, a WOZ (Wochenzeitung) Olivier Roy «Heilige Einfalt: Über die politischen Gefahren entwurzelter Religionen» ("Szent együgyűség. A gyökértelenné vált vallások politikai veszélye") címen németre fordított könyvét ismerteti. 
Magát a könyvet nem olvastam, de az ismertetés érdekesnek ígérkező gondolatmenetet foglal össze: Nyugat-Európában sokan úgy érzik, mintha az elvilágiasodott világ visszatérne a vallásossághoz: a médiák legalábbis tele vannak mindenféle iszlám, újjászületett keresztény és egyéb nyugati neofitákkal, akik lelkesen mesélik megtérésük történetét. Roy tézise ezzel ellentétben az, hogy mindez nem a vallások visszatértét jelzi, hanem ezek a feljövőben lévő közösségek éppenhogy a szekularizáció melléktermékei. Miközben a nyugati kultúra egyre jobban elveszti keresztény vonatkozási pontjait, egyesek új vallási mozgalmakban keresnek otthont. Ezeket a mozgalmakat azonban a kulturális hagyományoktól való elszakadás jellemzi. Az egyik ilyen a szalafita iszlám, amelynek német nyelvterületen híres konvertitái vannak: az iszlámnak ez az irányzata nem csak Európában gyökértelen, hanem kimondottan a mai arab kultúrával ellenében hozták létre, amelyet a szalafisták romlottnak tartanak. A fő oka annak, hogy a vallási mozgalmak ennyire látványosak, épp abban rejlik, hogy mindennapi kultúránktól távol állnak. És éppen ez a távolság teszi ilyen könnyen lehetővé a betérést: nem kell ismerni semmiféle hagyományt, nem szükséges ismerni a szent könyvek kulturális kontextusát. Csak hinni kell a betűben. – Ezt nevezi Roy "szent együgyűségnek". Ez magyarázza az iszlámizmus és az újprotestáns irányzatok globális jellegét, eladhatóságát, ami különösen jellemzi a pünkösdi mozgalmat, amely talán a legmesszebbre távolodott el mindenféle kulturális hagyománytól: a hívek nyelvekben beszélnek, a hithez nem a nyelven és ismereteken keresztül vezet az út, hanem közvetlenül az érzelmekre (a szívre) hat. 
Az egyén autentikus identitást keres magának, és a globalizált vallások a sok kínált egyike. Ezt mutatja az ezeket az irányzatokat választott egyének szóhasználata is: jellemzően nem annyira istenük parancsaira hivatkoznak, hanem vallásszabadságukról, önrendelkezési jogaikról, szabad önmegvalósításukról.

www.woz.ch/artikel/newsletter/19894.html

Címke , , ,

Könyvégetés

Nem éppen konfliktusmentesre ígérkezik a New York-i ikertornyok ellen kilenc évvel ezelőtt elkövetett repülős merényletre való emlékezés. Néhány hete vihart kavartak a muszlimok azzal, hogy a tornyok hűlt helyének közelébe iszlám "kulturális központot" akarnak építeni. A központban működő imámról mindenesetre kiderült, helyesli az iráni rezsimet (és azon belül a vilajet al-faqih koncepcióját, a "demokráciának" azt a formáját, ahol a vallási vezető határozza meg, mi a helyes), és az ikertornyok elleni támadást az elmúlt 9 évben sem sikerült elítélnie. Mindenesetre kétséges a demokrácia és a vallási tolerancia iránti elkötelezettsége, míg az építési projektet illetően talán abban megegyezhetünk, hogy bár jogszerű, nem biztos, hogy tapintatra, empátiára és jó ízlésre vall. 
Ebbe a feszült helyzetbe jött egy tízperces hírnévre vágyó fundamentalista keresztény prédikátor (a nevét csakazértsem írom le), aki közölte, ő bizony 11-én Koránt fog égetni. Amitől persze a fundamentalista muszlimok kiborultak és fenyegetésbe lendültek, amitől viszont számos amerikai megijedt. A tízperces hírnév mindenesetre megvolt: a jajuristenmileszebből-t kiáltóknak köszönhetően minden bizonnyal mindenki értesült a dologról. 

Tárgyakat rongálni nem szép dolog, könyveket égetni pláne nem (bennünk, európaiakban az államilag szervezett náci könyvégetéseket idézi fel), és amúgy sem könnyű viszonyokat holmi piromániával továbbélezni nem vall körültekintő gondolkodásra. 

De azért álljunk meg egy pillanatra: a felháborodottak nem ám hogy azt kifogásolták volna, hogy a Koránt is megilleti a szólásszabadság joga, és csúnya dolog könyvet égetni, mert még habár egy könyv csak egy tárgy, egy könyv nyilvános elégetésével szimbolikusan annak a szerzőjét megfosztjuk a szólás szabadságától. Nem, az általános hisztéria oka (ahogyan azt a hisztériázók teljesen egyértelműen közölték) csupán a szentségtörés miatti sértődöttség. 
Ezt a sértődöttséget pedig kár táplálni azzal, hogy a vallási érzület elnevezésű tyúkszemet messziről kikerüljük és minél nagyobbra hízlaljuk. Ugyan nem célszerű (a békés együttélés szempontjából) azon versengeni, hogy minél többet, nagyobbat gázoljunk bele egymás érzékenységeibe. De a bármilyen hitű hívőnek (ha csak egy csöppnyi realitásérzéke van) bizony tisztában kell lennie azzal, hogy az ő szent könyve és egyéb szent dolgai csak az ő és az ő közössége számára azok. Más nem fogja őket szentnek tisztelni. Aki felháborodik és megsértődik azon, hogy valaki kinyilvánítja a magától értetődőt (hogy vannak, akinek nem szent az ő szent könyve)… nos, azt kár az átlagosnál jobban kerülgetni, előbb-utóbb ugyanis úgyis megsértődik. 

A könyvek és az eszmék nem szentek és érinthetetlenek: arra valók, hogy megvitassuk őket, megkérdőjelezzük és megkritizáljuk tartalmukat. És a könnyűnek találtatottakat és a könyvespolcon való hely végessége miatt kiselejtezendőket különösebb felhajtás nélkül a szelektív hulladékgyűjtőbe tessék vinni. 

Címke , , , ,

Vallási nevelés

Néhány hete a Velveten egymás után két cikk is megjelent a szigorú elveken alapuló gyereknevelésről (itt, és itt). Az USA-ban az Isten nevében történő veréssel nevelésnek azonban halálos áldozata lett: egy negyvenes kaliforniai házaspár saját gyermekei mellé további három gyereket fogadott örökbe az afrikai Libériából. Mint kiderült, saját gyermekeiket is rendszeresen verték egy műanyag vesszővel, a három örökbe fogadott gyermek egyike, egy hétéves lány azonban belehalt a verésbe. Tizenegy éves nővérét kórházban ápolják. A gyerekeket a szülők nem járatták iskolába, hanem házilag oktatták őket, és a lányok a verést állítólag azért kapták, mert valamit rosszul ejtettek ki. 
www.secularnewsdaily.com/2010/02/16/christian-parents-biblically-beat-child-to-death-for-mispronouncing-word/ szerint a szülők Michael Pearlnek a No Greater Joys Ministries-nél kiadott könyvből készülhettek – ennek magyar klónját, az Örömhír Alapítványt mutatta be a Velvet az egyik fent említett cikkében, igaz, a könyvet a honlap készítői azóta levették a linklistájukról (alulról a negyedik és ötödik tétel között szerepelt itt: http://oromhiralapitvany.multiply.com/links). 

Címke , , , , , ,

A keresztény fundamentalisták nemi élete

A homoszexuálisokat üldöző pap minapi lebukást követően a német Brightsblog erre az (angol nyelvű) videóra hívja fel a figyelmet, amelyben nemcsak hosszan sorolják a hasonló ügyeket, hanem egy olyan vizsgálatra is hivatkoznak, amelyből az derült ki, hogy azok a kísérleti alanyok jöttek a legerősebben izgalomba homoszexuális jeleneteket ábrázoló képektől, aki a vizsgálat elején a leginkább elutasítóan nyilatkoztak a homoszexualitásról (tudom, nem újdonság…).  

 

 

 

Címke , ,
%d blogger ezt kedveli: