evangélikus címkéhez tartozó bejegyzések

Hazai tárlat

Címke , , , , ,

Kétház

Talán olvastátok, hogy összmagyar kálvinista egyház alakult, azazhogy a protestánsok a trianoni határokon átnyúlóan egyesült egyházat alapítottak, és ehhez nemrég a szlovák kálvinista egyház is csatlakozott. Csupáncsak arról az apróságról feledkeztek meg, hogy a szlovákiai kálvinisták bizony nem mind magyarok – a 140 ezer szlovákiai kálvinistából úgy 30 ezernyi szlovák, 110 ezer pedig magyar. A kétharmad itt négyötöd ugyan, a nem magyar kálvinisták mégis kissé úgy érzik, hitsorsosaik kiebrudalták őket. Mondjuk, befogadónak nemigen értelmezhető a felekezeten belüli nemzeti törésvonal.

Az sem egészen világos, hogyan is gondolták ezt pénzügyileg, hiszen itt Európában nem a hívők tartják el az egyházakat, hanem az államok, amihez értelemszerűen az adott államban kelleni szokott valamilyen szervezeti formával és bejegyzéssel bírnia annak, aki ehhez hozzá akar jutni.

http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=83469:reformatus-egyseg&catid=71:a-napi-apro&Itemid=109

Címke ,

A nemzetgazdaság helyretétele

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}

Németország egyik tartományi számvevőszéke az egyházi támogatások felülvizsgálatát ajánlja a tartományi kormány figyelmébe. Schleswig-Holstein ugyanis 1957 óta változatlan formában finanszírozza az egyházak működését (az oktatási és szociális szolgáltatásokért fizetett közpénzek ebben a számításban nem szerepelnek), ami sem azt nem veszi figyelembe, hogy az egyháztagok aránya a lakosságban 88%-ról 54%-ra csökkent, sem azt, hogy az evangélikus egyháznak biztosított összeg meghatározásának alapjául szolgáló köztisztviselői bérek jóval nagyobb mértékben nőttek, mint például az infláció. Az 1957-i fejenkénti 0,65 eurós támogatást alapul véve ma fejenként 2,65 euró járna az egyházaknak, ezért a számvevőszék évi 4 millió eurót tartana megfelelőnek. Így évi 8 millió eurót lehetne megtakarítani. A számvevőszék arra is emlékezteti a tartományi kormányt, hogy mind egy 1919-es törvény, mind a 60 éve életbe lépett alaptörvény értelmében rég ki kellett volna vásárolni az egyházi járadékokat.

http://hpd.de/node/11574

Címke , , ,

Kötelező gyász

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}

Nemcsak a vasárnap, hanem az egyéb keresztény ünnepek kötelező betartásáért küzdenek a keresztény egyházak, míg mások úgy gondolják, vallási előírásokat nem illik másokra kényszeríteni. Több ilyen ügyről volt már itt szó – épp a minap vetődött fel Észak-Rajna-Vesztfáliában, hogy talán lassan ideje eltörölni az egyházi ünnepekre való tekintettel hozott rendezvénytilalom, igaz, a szociáldemokrata tartományi miniszterelnök – a saját vallásosságára is hivatkozva – visszautasította a Zöldek elnökének a felvetését.

A szomszédos Hessen tartomány hatóságait a helyi püspök szólította fel a vonatkozó érvényesíttetésére és az összes szórakoztatóipari szigorú ellenőrzésére betartására. Ő azon van felháborodva, hogy az olyan magától értetődő dolgokat, mint a nagypénteki rendezvénytilalmat egyáltalán meg kell indokolni (ennyit a püspök úr államfilozófiai műveltségéről), és az evangélikus egyházmegyével karöltve helyesli a kollektív csendet. Igaz, a vallási különbségek kiütköznek: az evangélikusok szerint a nagypéntek akár normális munkanap lehetne.

http://www.b2b-deutschland.de/hessen/region/detail_dapd_3029473980.php
http://www.wz-newsline.de/home/politik/nrw/stiller-karfreitag-nicht-zeitgemaess-1.633736
http://brightsblog.wordpress.com/2011/04/15/neuigkeiten-aus-dem-religiosen-paralleluniversum-40/

via: www.brightsblog.wordpress.de

Címke , , , ,

Hírek német földről

Az orvostudomány haladása számos problémát is magával hozott: sokkal nehezebb lett meghalni. Azaz az orvosi technika sokáig tud életben tartani akkor is, amikor a páciens ezt esetleg maga már nem kívánná. Hogy ne az orvosnak és a hozzátartozónak kelljen a betegágy felett viaskodva dönteniük a betegről, a törvény lehetővé teszi, hogy mindenki még azelőtt rendelkezzen arról, mi történjen vele, mielőtt olyan helyzetbe kerülne, amikor már képtelen rá. A keresztény egyházak is kínálnak megfelelő űrlapokat. Azzal a kis szépséghibával, hogy az ő rendelkezésmintájuk szövege kizárólag a haldoklás idejére korlátozza a rendelkezést – amikor tulajdonképpen már nincs is szükség külön rendelkezni, mert az orvosok most sem hosszabbíthatják meg a haldoklás folyamatát (pl. a haldokló kényszertáplálással). A rendelkezésnek épp az lenne a célja, hogy egyértelművé tegye, az előtt mikor milyen kezelést kíván magának a majdani beteg. Így aztán a "kisbetűs" részeket nem elég pontosan olvasó gyanútlan felhasználó maga fosztja meg magát betegjogaitól, miközben azt hiszi, sorsáról rendelkezik. www.welt.de/politik/deutschland/article12349294/Kirchen-raten-zu-Verzicht-auf-Patientenrechte.html

A német cserkészek, bár a cserkészet mint olyan keresztény, két szövetségbe tömörülnek, amelynek egyike keresztényebbnek gondolja magát a másiknál – mindenesetre a kisebbik szögetség elnökségi tagja, egy 74 éves kereszténydemokrata grófnő politikus egy újságban szidta a másik, nagyobbik szövetséget, mondván, míg az ő szövetségének a tagjai imádkozni tanulnak, a másik társaság alkoholt iszik és óvszereket visznek a sátortáborba, pedig csak homoszexuális propaganda az a hazugság, hogy a gumi védelmet nyújt a HIV-től. www.queer.de/detail.php

Mindeközben a közismerten a keresztény fundamentalizmus közeli szellemiséggel szimpatizáló Christian Wulff német államelnök felesége az evangélikus egyház új kampányának az élére állt, amelynek keretében a szülőszobákba, bölcsödékbe és oktatási intézményekbe mennek téríteni, 50.000 CD-t, könyvet és a szülőket gyermekeik megkeresztelésre buzdító szórólapot tartalmazó zacskóval. www.neuepresse.de/Hannover/Uebersicht/Hannover-Kirche-wirbt-mit-Buechern-und-CDs-fuer-Taufe
via: www.hpd.de

Címke , ,

Iratőrzés

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}

Fontos minden iratot megőrizni – lehetőleg örökre, különösen, ha a ember Németországban kilépett az egyházból és nem szeretne egyházadót fizetni. Ott is elsősorban Berlinben és Brandenburg tartományban, ahol évente 4000 adófizetőnek van vitája az adóhivatallal, amely egy eseteges költözést követően még évtizedekkel a kilépés után is (a rekord 40 év) követeli a kilépési nyilatkozatot bemutatni – hiába szerepelt évtizedeken keresztül az illetők adóigazolásán az „egyházadó nem kerül levonásra” kitétel. Ez különösen azoknak jelent gondot, akik még az NDK-s időkben léptek ki, és nem is kaptak igazolást erről. De azoknak is, akik régebben hagyták ott az egyházakat: van, ahol a helyi bíróság kezeli a nyilatkozatokat, amelyeket azonban csak 10 évig köteles megőrizni. Aki nem tudja produkálni az igazolást, annak öt évre visszamenőleg be kell fizetnie az egyházadót.

http://www.faz.net/s/RubA5A53ED802AB47C6AFC5F33A9E1AA71F/Doc~EF50567505D344EB7A8DF1EF6EE8176FE~ATpl~Ecommon~Scontent.html
via: http://hpd.de

Címke , , , , ,

Munkaviszony keresztény módra

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}

Többször szó esett már a németországi egyházi fenntartású (és az állam, illetve az egészségbiztosítók által finanszírozott) szociális intézményekben általánosan elterjedt hátrányos munkafeltételekről, nevezetesen a (nem vallási munkakörökben foglalkoztatott) munkavállalók magánéletében való vájkálást, másrészt a bérezést illetően. Utóbbival kapcsolatban most egy a keresztény intézményekben foglalkoztatott munkavállalókat védő bírósági ítélet született: a szövetségi munkaügyi bíróság úgy ítélte meg, a munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül dolgozó munkavállalókat tömörítő CGZP nevű szakszervezet valójában nem tekinthető a munkavállalók érdekképviseletének. Amiből az következik, hogy az általa kötött kollektív bérmegállapodások érvénytelenek. Ezek a bérmegállapodások lehetővé tették, hogy a munkáltatók a munkaerő-kölcsönzőtől érkezett dolgozóknak jóval alacsonyabb béreket fizessenek, mint az azonos munkát végző állandó alkalmazottaknak – a szerződésekben öt euró alatti órabérek is szerepeltek. Az érintett munkavállalók így az elmaradt bér utólagos megtérítésére számíthatnak, a társadalombiztosítási kassza pedig ennek közterheire, úgy 2-3 milliárd euróra.
A több, mint négyszázezer főt foglalkoztató evangélikus Diakóniában is hasonló módszerek dívnak: az egyházakat munkaadóként nem kötik az ágazati vagy területi kollektív szerződések, a bérekről és egyéb munkafeltételekről bizottságokban állapodnak meg, amelyekben munkaadók és munkavállalók egyenlő tagok. Az egyházi intézményekben alkalmazott munkavállalóknak azonban nincs joguk sztrájkolni, és más nyomásgyakorlási eszközökkel sem rendelkeznek (és mivel sok helyen alig van nem egyházi intézmény, az sem megoldás, hogy az ember máshová megy dolgozni). Az evangélikus munkaadók ráadásul ki is zárták a nekik nem tetsző munkavállalói érdekképviseleteket a tárgyalásból, és ehelyett odaültettek egy olyan szervezetet, amely a 17 ezer dolgozó közül 250-et mondhat tagjának – úgy, hogy a munkáltatók segítettek a tagtoborzásban.

http://www.taz.de/1/zukunft/wirtschaft/artikel/1/unternehmen-sollen-buessen/
http://www.swr.de/report/-/id=233454/nid=233454/did=7124630/mpdid=7296022/s3mvrb/index.html
via: http://brightsblog.wordpress.com

Címke , , , ,

Pénz és vallásszabadság

Két német nyelvű link: 

A német egyházfinanszírozásról, amelyről nemrég nálam is szó esett, immár külön honlapon is lehet tájékozódni: www.kirchensteuer.de/home (via: www.hpd.de). 

Meglepően jól sikerült az osztrák szekuláris egyesület ("Religion ist Privatsache", azaz "A Vallás Magánügy") médiamegjelenése: fizetett hirdetésben tették közzé nyílt levelet – mindössze 5 nap alatt sikerült több, mint 100 híres és köztiszteletben álló személy aláírását gyűjteni. A levelet a Der Standard című lapban tették közzé (ebben publikál rendszeresen Paul Lendvai, akit nemrég a Heti Válasz próbált elhitelteleníteni, nem épp meggyőzően), mert ez volt az egyetlen olyan lap, amely nem szidalmazta azt az apát, aki végül pert indított, miután nem tudta elérni, hogy szedjék le a feszületet az állami óvoda faláról és ne vigyék a gyerekeket kötelező jelleggel misére.  hpd.de/node/10878, a kezdeményezés honlapja: www.religion-ist-privatsache.at/

Címke , , , , , , , ,

Magyar evangélikusok körképe

Egy az evangélikusok lapjának jövő havi számában közzéteendő kutatás eredményeiről számol be a HVG eheti száma.
A kutatásról Prőhle Gergely nyilatkozott, az egyház országos felügyelője, aki civilben amúgy kormánytisztviselő, és nem is akármilyen beosztásban: ő az EU-s ügyekért felelős államtitkár (apropó: Bővebben…

Címke , , ,

Finnek szökésben

Finnországban viszonylag fejlett az online-kultúra – az egyházból ott az interneten keresztül is ki lehet lépni; e célra üzemeltetik az eroakirkosta.fi honlapot, és az egyházból kilépők 90%-a ezt a viszonylag egyszerű módszert választja. A finnek úgy 80%-a a protestáns (lutheránus) egyház tagja, persze zömmel úgy, hogy csecsemőkorban megkeresztelték őket. 
Egy két héttel ezelőtti tévés beszélgetőműsor most kissé felpörgette a kilépéseket. Bővebben…

Címke , , ,
%d blogger ezt kedveli: