Palesztin jövő

A palesztin hatóság vezetői közölték, hogy az állam, amelynek elismeréséért folyamodnak, szekuláris és plurális lesz. Arra az újságírói kérdésre, hogy el tudna-e képzelni zsidó polgármestert a palesztin fővárosban, Ramallahban, a Palesztin Felszabadítási Szervezet ENSZ-képviselője azt válaszolta, személyes véleménye szerint jobb, ha a két népnek egyelőre elkülönítve élne, amivel izraeli körökben felháborodást keltett. Ezt követően Mahmud Habbas, a palesztin vallásügyi minisztere leszögezte, polgári államot akarnak, amelyben muszlimok, keresztények és zsidók együtt élhetnek, ha elfogadják a palesztin állampolgárságot, és maga a képviselő, Maen Areikat is közölte, ezt nem úgy értette, hogy ki akarnák tiltani a zsidókat a palesztin államból. Habbas kijelentette, meg fogják védeni a zsidó lakosságot is, de senkinek nem engedik, hogy felfegyverkezzen, és a miniszterelnök, Salam Fayyad, és Mahmud Abbasz elnök is megerősítették, szekuláris palesztin államot akarnak.

– Az még kérdés, hogy ha a három vallás követői polgárjogot élveznek, mi lesz a nem vallásosak (különös tekintettel a kitért muszlimok) védelmével. De egyelőre bízzunk abban, hogy sikerül nekik.
Címke ,
%d blogger ezt kedveli: