Burokban

Nem, nem az isteni gondviselésbe vetett megingathatatlan hit jelképére, a golyóbiztos üveggel ellátott, pápamobil néven futó járműre gondolok. Már említettem, hogy a biztonságra hivatkozva látótávolságon kívül szokták tartani a pápa állásfoglalásainak tartalma ellen tüntetőket a pápa utazásai során. Németországban is gondoskodnak arról, nehogy a pápa a pórnéppel is szembesüljön – csak követői fognak a szeme elé kerülni. Többhónapos tökölés után ugyanis eltiltották az 50 civil szervezet által a pápa parlamenti látogatása idejére tervezett tüntetést a berlini Brandenburgi kapu mellől. Ehelyett a Potsdamer Platzra mehetnek, ami több metromegállóval odébb van.
A Giordano Bruno Alapítvány nyílt levelet intézett Angela Merkel kancellárhoz, amelyben egyrészt a tervezett protokoll megváltoztatását kérik, és a fogadó ország vezetőjeként a nemzetközi szokásoknak megfelelően ő fogadja a pápát ahelyett, hogy ő maga járuljon a pápa elé. Javasolják az illő távolságtartást és a „Szentatya” megszólítás mellőzését, továbbá elvárják, hogy követelje az egyházi intézményekben elkövetett gyerekbántalmazását maradéktalan felderítését. Kérik tisztázni a pápával, hogy a diszkriminációt tiltó európai rendelkezések az egyházi vállalkozások munkavállalóira is alkalmazandók, ugyanis elfogadhatatlan, hogy valaki azért veszítse el állását, mert például elvált embert választott társául. Szóba kell továbbá hozni az egyház előjogait, amelyek még a demokrácia előtti időkből származnak, és itt nem csupán arról van szó, hogy felekezeten kívüliekkel fizettetik meg a püspökök bérét, hanem például arról is, hogy a munkaadónak a személyi jövedelemadó befizetések miatt nyilván kell tartania a munkavállaló vallási hovatartozását. Ez a náci időkből származó rendelkezés ellentmond annak az emberi jognak, amely tiltja, hogy bárkit is vallási meggyőződése nyilvánvalóvá tételére kényszerítsék. Elutasítja továbbá az alapítvány a pápa felelőtlen szexuálpolitikáját és helyteleníti a kora minden fasisztáját támogató XII. Piusz pápa boldoggá avatását. Javasolják végül a Vatikán államstátuszának megvonását, ami biztosítaná, hogy az egyház továbbra is kibújjon a bűnüldözés nemzetközi egyezményei alól. Bár az alapítvány abból indul ki, hogy Merkel ezeket a kérdéseket nem fogja szóba hozni, mégis úgy gondolja, a politikusoknak végre tudomásul kellene venniük, hogy megváltoztak a társadalmi viszonyok.

http://www.rbb-online.de/nachrichten/politik/2011_09/keine_papst_demo_am.html
http://www.rbb-online.de/nachrichten/politik/2011_09/papstgegner__berliner.html
http://hpd.de/node/11914

Burokban élt eddig számos USA-beli vallásos keresztény is, és nem esik nekik jól, ha a burok körül tűket látnak. Ilyen tűk lehetnek a különböző szkeptikus és szabadgondolkodó szervezetek óriásplakátjai, amelyek pl. megjegyzik, hogy nem kell Isten ahhoz, hogy jó ember légy. A Center for Inquiry “You don’t need God — to hope, to care, to love, to live” (Nincs szükséged Istenre, hogy remélj, hogy gondoskodj, hogy szeress, hogy élj) feliratú plakátját volt, ahol ki sem tudták helyezni, a Michigani Grand Rapids városban pedig súlyosan megzavarta a közvéleményt. Az újságok szülőknek szóló tanácsokat tettek közzé, hogyan kezelhető az a helyet, amikor egy gyerek rákérdez erre a szörnyű feliratra – hiszen szülőként az ember nincs felkészülve arra, hogy (értelemszerűen már olvasni tudó…) gyerekével a vallásról vagy a szexről beszélgessen, mint azt az egyik lap megjegyezte.
Egy kommentelő viszont azt jegyezte meg, hogy vallásos csoportoknak nincsenek gátlásaik, amikor sokhónapos elvetélt magzatokat ábrázoló fotókkal tiltakoznak nőgyógyászati rendelők előtt – akár a helyi óvoda mellett. Végül a jóval kevésbé szellemes „Not religious? In this years’ census, say so” (Nem vagy vallásos? Akkor az idei népszámlálásnál mondd is meg) szöveget vállalta a tömegközlekedési vállalat.

http://www.patheos.com/blogs/friendlyatheist/2011/09/04/atheist-billboard-in-grand-rapids-generates-surprising-controversy/

Címke , , , ,
%d blogger ezt kedveli: