Ír ügyek

A napokban publikálták a Cloyne egyházmegye viselt dolgairól szóló vizsgálat jegyzőkönyvét. Ezúttal is dokumentálásra került, hogy a katolikus egyház szervei nem törődtek az áldozatokkal. Annak ellenére, hogy a kilencvenes évek közepén, amikor először derült fény arra, mennyire elterjedt a papok általi szexuális abúzus, az ír katolikus egyház vállalta, hogy a gyanús esetekről értesíti az illetékes hatóságokat, ezt az esetek kétharmadában elmulasztották, még olyan esetekben is, ahol igencsak valószínűnek tűnt, hogy bűncselekmény történt. A tavaly nyugdíjba vonult püspök, John Magee, aki korábban három pápának is szolgált személyi titkárként, félretájékoztatta a hatóságot, azt állítva, hogy értesítették a rendőrséget. Ebben a Vatikán is támogatta a helyi egyházat: amikor az ír klérus érdeklődött, mitevő legyen és hogyan kezelje a korábbi botrányok nyomán keletkezett 1996-os irányelveket, a Vatikán közölte, a hatóságoknak való bejelentést előíró dokumentum csak egy munkaanyag, és az ilyen ügyekben titoktartásra kötelező kánonjog a mérvadó. Az egyházmegyében szolgáló 163 pap 8%-a ellen nyújtottak be panaszokat, és 40 áldozatot sikerült beazonosítani. A 15 ügy közül 9-et nem továbbítottak a rendőrségre, köztük egy olyan ügyet sem, ahol a két sértett a bejelentéskor még kiskorú volt.
Az ír kormány ezúttal igen határozottan lépett fel, a külügyminiszter behívatta a vatikáni nagykövetet és magyarázatot követelt, Enda Kenny miniszterelnök pedig hangsúlyozta, hogy az ország törvényei mindenkire nézve kötelezőek, és a papi reverendánál nem ér véget a hatályuk. Külön törvény készül, amely bűncselekménynek nyilvánítja az ilyesféle bűncselekményekről való információ visszatartását.

http://www.secularism.org.uk/vaticans-secrecy-on-child-abuse.html
http://www.independent.ie/national-news/cloyne-magee-vatican-slated-over-sex-abuse-claims-2820952.html
http://news.scotsman.com/news/Priests-face-prosecution-if-they.6801782.jp
http://www.rte.ie/news/2011/0713/cloynetracker.html
http://www.google.com/hostednews/ap/article/ALeqM5jiE4EVwSGLX4IFx8V8pmpZoD5PVA?docId=197b25fca34b411b88970296fc4bf49a
http://www.irishtimes.com/newspaper/frontpage/2011/0714/1224300714350.html
http://www.nytimes.com/2011/07/14/world/europe/14church.html?_r=2&ref=global-home

Reklámok
Címke , ,
%d blogger ezt kedveli: