Árukapcsolás

A jótékonyság, a másokon való segítés nem választható le a hittérítésről, hangsúlyozta ismét a Vatikán illetékes tanácsának vezetője, Peter Turkson érsek, amikor a katolikus segélyszervezetek 19. közgyűlésének résztvevőit köszöntötte. A Karitasz az autentikus katolikus morál és szociális tanítástól egy balos, politikai érdekérvényesítő tevékenység felé mozdult el az érsek szerint. Ismét figyelmeztette a katolikus segélyszolgálatok vezetőinek figyelmét az engedelmességre és arra, kötelességük tevékenységüket a katolikus tanításoknak alárendelni. A jótékonyságnak nem célja, hogy ideológiai vagy politikai tekintetben megváltoztassa a világot, és a munkához nem elég a hozzáértés, hanem a szeretetre is szükség van, ez a szeretet pedig nem zárhatja ki a térítést. A túlzott professzionalizmus káros voltára hívta fel az érsek a figyelmet, célként pedig a hittérítést tűzte ki: szembe kell menni azzal a társadalmi elvárással, hogy a segítés öncélú legyen, és ne kapcsolódjon hittérítéshez. A segítést ugyan hozzáértéssel kell végezni, de a hit kell, hogy motiválja, a segítséget pedig Jézus és a Katolikus Egyház nevében kell felajánlani. A Karitasz előtt álló feladat, hogy újra létrehozza a kapcsolatot a jótékonyság és a hittérítés között, célja pedig nem csupán szociális, hanem az, hogy az embert Isten felé fordítsa.

 

Ezt azért nem ártana szem előtt tartani, amikor az állam kiszervezi a közszolgáltatásokat az oktatástól, idős- és fogyatékos-gondozástól a hajléktalanellátásig…

http://www.lifesitenews.com/news/catholic-charitable-works-cannot-preclude-evangelisation-top-vatican-justic  via: http://www.secularism.org.uk

Címke , , , , ,
%d blogger ezt kedveli: