Szcientológia-módszerek

A német Szcientológia Egyház megint iskolásokra és azok szüleire nyomul. Az egyház egyik alapálláspontja, hogy a pszichlógia-pszichiátria eredendően gonosz – a magyar részlegük nem véletlenül dicsekszik azzal, hogy nekik sikerült elérniük az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (aka „Lipótmező”) bezáratását. Német társaik most épp egy „aggódó polgár” előretolásával nyomulnak egy sváb iskolában, ahol az iskolaszék tagjait arról próbálják győzködni, hogy minden gyógyszeres kezelés felesleges és tulajdonképpen a szülők alkalmatlanságát mutatja. A szülők egy filmet és egy füzetet kaptak, amelyben többek között egy orvos azt állítja, aki egészségesen él és „megfelelő” emberi környezetben mozog, azon pszichikai betegség nem törhet ki. A füzet többek között olyasmiket állít, hogy a „gyógyszer” szó ógörög megfelelője („pharmakon”) valójában „boszorkányságot” jelent, a füzetben ajánlott irodalmat egyházközeli kiadók jelentették meg. A szülők azonban nem kapták be a horgot, hanem utánajártak, és hamar kiderítették, hogy az aggódó polgár valójában szcientológia-aktivista.
A szcientológia egyébként Németországban sikeresen megszerezte magának a totalitárius intézmény hírnevét, és a német nemzetbiztonság figyeli őket.

www.schwaebische-post.de/539499/ 
via: brightsblog.wordpress.com/2011/02/24/scientology-subversiv-in-der-schule
 



, ,

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .