Tanulságok

Egyházi iskolák Németországban és Nagy-Britanniában is vannak. Nagy-Britanniában ismét megállapították (ezúttal Ian Craig fő iskolafelügyelő), hogy a megvizsgált egyházi iskolák közül azok, amelyek valamilyen felvételit alkalmaznak, saját vallási közösségükön belül is megkülönböztetik a gyerekeket és lefölözik a problémamentes, megfelelő szociális háttérrel rendelkező gyerekeket.
Németországban, Észak-Rajna-Westfália tartományban nemrég eltörölték az iskolakörzeteket. Ennek az lett a következménye, hogy jó pár általános iskolás gyerek nem kap helyet a legközelebbi iskolában (ahova gyalog is eljutna), hanem utazgatnia kell. A tartomány államilag finanszírozott iskoláinak a bő harmada ugyanis egyházi kezelésben van. Ez régebben nem jelentett különösebb gondot, a felekezet inkább amolyan címke volt, ami senkit nem érdekelt különösebben. Most azonban elkezdtek válogatni a gyerekek között, azzal az eredménnyel, hogy a megfelelő felekezetű, de messzebb lakó gyerekek elsőbbséget élveznek az iskola szomszédságában lakókkal szemben. A tartományban amúgy a második világháború után indult be a felekezeti oktatás, hagyományosan az általános iskolában közösen tanultak a katolikus és evangélikus családokból való gyerekek (mások akkor még nemigen voltak, mostanra viszont lett pár százalék muszlim család, és persze itt a 30%-nyi felekezetmentes szülő).
A felekezetmentesek szövetsége azt követeli, hogy a helyzet megoldására az államilag finanszírozott oktatás vallási tekintetben semleges legyen, és az általános iskolásoknak ne kelljen hosszasan utazgatniuk.

www.humanism.org.uk/news/view/740
www.zeit.de/gesellschaft/schule/2011-02/staatliche-bekenntnisschulen-nrw
www.ibka.org/node/1079
 

 

Advertisements
Címke , ,
%d blogger ezt kedveli: