Corpus delicti

Az ír tévétársaság egy a Vatikén számára igen kellemetlen levél került. A Vatikán azzal szokott védekezni a gyermekek szexuális bántalmazására, illetve az ilyen esetek eltitkolásának vádja ellen, hogy sosem utasította a helyi egyházszervezetek a szexuális abúzus eltitkolására. A most előkerült levél ezt egyértelműen cáfolja.
1996-ban az ír katolikus egyház közismertté vált bántalmazások nyomán nekifutott a rendcsinálásnak. Egy állami bíróság elítélte Brendan Smith papot, aki gyerekek tucatjait erőszakolt meg, miközben az egyház a mindenkori botrány kitörésekor egyszerűen máshová helyezte át. Ennek nyomán az ír egyház arra szeretett volna vállakozni, hogy segíti a rendőröket a bántalmazások felderítésében és a bűnösök előállításában, és elrendeli, hogy kötelező rendőrségi feljelentést tenni, ha valaki tudomást szerez egy bántalmazásról. A Luciano Storero, II. János Pál ír nagykövete által aláírt levél azonban arra hívja fel az ír püspökök figyelmét, hogy kötelesek pontosan betartani a kánonjogot, amely azt írja elő, hogy az ilyesféle eseteket egyházon belül kezeljék. Közölte az ír püspökökkel, hogy az állami hatóságok értesítéséről szóló utasításukat a Vatikán nem fogadja el, és amennyiben az állami hatóságok elé viszik az ilyen eseteket, a Vatikán saját, belső eljárásában ellenük fog dönteni (és a vádlottat felmenti).
XVI. Benedek tavaly azzal vádolta az ír püspököket, hogy nem tartják be a kánonjogot. A Vatikán ugyan egy laikusoknak szóló és a honlapon közzétett szövegben nem kötelező jlleggel ajánlja a püspököknek az álalmi hatóságok bevonását, de a Hittani Kongregációnak a nyáron frissített kötelező érvényű utasítása ezt a lehetőséget nem tartalmazza, hanem továbbra a titoktartást hangsúlyozza. 

Ráadásul az áldozatoknak eddig kifizetett kártérítések jó részét az adófizetőknek kellett állniuk – az egyház ebben nem jeleskedett.

www.google.com/hostednews/ap/article/ALeqM5iQmg5wDhFHeRAzpFnG-UvSvb-oZA

Advertisements
Címke , , , ,

2 thoughts on “Corpus delicti

  1. hosszu arok szerint:

    Vatikén? Ez tetszik. Talán a Vatikán és a kénköves pokol keveréke?!

  2. @hosszu arok: Szorri, nincs pénzem korrektorra 🙂

Hozzászólások lezárva.

%d blogger ezt kedveli: