Csomagolás és tartalom

Kövér László a Zala megyei Nagylengyelben avatott szociális központot, Veres András szombathelyi megyés püspökkel együtt, aki fel is szentelte. Az intézményben 30 megváltozott munkaképességűt és 3 szakembert foglalkoztat a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász. Mindezt egy felújított plébániaépületben teszik, amit hatmillió forintnyi adományból (ebből ötöt vállalkozók dobtak össze) és a karitász saját egymilliójából újították fel. A megváltozott munkaképességűek ostyákat és rózsafüzéreket készítenek és bodza- és csicsókatermesztéssel foglalkoznak majd, amit a karitász boltjaiban árusítanak. 
Kövér szerint itt most az egyház az állam teendőit látja el. Ebben Kövérnek igaza is van: az államnak kellene azzal törődni, hogy a megváltozott munkaképességűek ne kényszerüljenek egyházi szolgáltatásokat igénybe venni. Amihez minden bizonnyal a szombathelyi karitász is igénybe veszi majd az állami forrásokat. Ami persze rendben is lenne – ha ezt nyilvánvalóvá is tennék.  

hirszerzo.hu/profit/20101211_kover_helyi_kozosseg_reszvet_veghezvitel 

Reklámok
Címke , ,
%d blogger ezt kedveli: