Apátlan gyermek

A vallási törvények sajnos nem ismerik a DNS-vizsgálatot – ezt a mindentudó isten valahogy elfelejtette megelőlegezni annak idején, amikor az Ószövetséget írta. Ennek következtében Izraelben több ezer gyereknek nincsen apja. Ezen most egy szülőpár próbál változtatni. A világi Izrael családjogi törvénye ugyanis átvette a vallási jog azon előírását, hogy egy nő a válást követő 90 napig nem mehet újból férjhez, és ezzel összefüggésben a válást követő 300 napjáig született gyerek apjának csak a férj anyakönyvezhető. A pár – és a gyerek -pechjére egy kicsit gyorsan is jött a gyerek, ráadásul a terhesség 36. hetében született. De hiába igazolták az orvosok, hogy a gyerek rendes születési időpontja a válást követő 320. napon lett volna, hiába tudják DNS-vizsgálattal bizonyítani az apaságot, a vallási alapon hozott törvény mindezt nem ismeri el. Így a szülők aközött választhattak, hogy a volt férj nevére kerüljön-e a gyerek, vagy üresen marad az "apa" rubrika. A gyerek most törvényesen apátlan fattyú, az apa meg törvénytelen apa, aki a gyerekorvoshoz sem viheti el saját gyerekét. 
A családtámogatások szempontjából azonban már számít az élettársi kapcsolat: az egyedülálló szülőknek járó támogatásokat az anya nem kapja meg. 

www.jpost.com/Israel/Article.aspx

Reklámok
Címke , ,

One thought on “Apátlan gyermek

  1. Nakedape szerint:

    ez finoman fogalmazva is röhej.. és szomorú

Hozzászólások lezárva.

%d blogger ezt kedveli: