Most káromkodj!

A gyűlöletkeltés, az emberek ellen irányuló bűncselekményekre buzdítás nyilván elfogadhatatlan, és ennek minősített esete, amikor valakik valakiket azért üldöznek, mert azok élni merészelnek emberi jogaikkal, esetleg csak származásuk vagy valamely biológiai adottságuk (mondjuk a szemük színe) miatt. A lelkiismereti szabadság és ezzel összefüggésben az ennek kinyilvánítását és másokkal való megosztását szolgáló szólásszabadság azonban a legalapvetőbb jogok egyike, sőt: a vallásszabadság voltaképpen a lelkiismereti és a szólásszabadság egy alesetének tekinthető. 
A szólásszabadság korlátozásával igen csínján kell bánni, mert nagyon könnyű visszaélni vele, ahogyan a Freedom House jelentése is megállapítja. A "vallási érzelmek" védelmére és az istenkáromlás tiltására hozott törvényeket nem csak arra használják fel gyakran, hogy a nemtetsző véleményeket nyilvánító politikai ellenzéket elhallgattassa a kormány, és arra, hogy helyi közösségek megszabaduljanak a nem elég konform egyénektől, hanem a vallásszabadság korlátozására és a más vallásúak üldözésére is. 
Emberi jogokat csak abban a mértékben szabad korlátozni, amennyire feltétlenül szükség van ahhoz hogy mások emberi jogait védjük. A szabad vallásgyakorlást azonban nem korlátozza, ha a törvény engedi a vallások bírálatát, amelyet egyes hívők akár sértőnek is érezhetnek (szokták is, teszem hozzá), míg a vallással kapcsolatos és a hívőket potenciálisan sértő vélemények nyilvánításának korlátozása sérti a más vallásúak és nem vallásúak lelkiismereti, szólás- és vallásszabadságát. Saját szólás- és vallásszabadságuk védelme érdekében is el kell a hívőknek viselniük más, nekik nem tetsző véleményeket. 

Az új, elnöki aláírásra váró médiatörvény egyik bekezdése azonban érzelmek megsértését is tiltja: 

17. § (2) "A médiatartalom nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére." (T/363. A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól, a teljes szöveg itt: www.parlament.hu/irom39/00363/00363-0101.pdf). 
A fenti paragrafusra az Interalián bukkantam, amelynek szerzői annak örültek, hogy az országgyűlés legalább nem fogadta el azt a KDNP-féle javaslatot, amely szerint a család és a házasság intézményének megsértését is tiltani kellene (amelynek csak alig burkolt célja a melegek eltüntetése). 
Egyébként a törvényhozók nem bíznak semmit a véletlenre: a figyelmes olvasó észrevehette azt is (persze amellett, hogy a világnézetek közül csak a vallások szerepelnek), hogy embercsoportokon kívül egy bizonyos intézménytípust is védik a sértéstől. 

 

interalia.org.hu/node/87

Reklámok
Címke ,

5 thoughts on “Most káromkodj!

  1. Hozzáteszem, hogy a “védett” csoportok közül nem a természetes személyeknek, hanem egyházaknak mint intézményeknek van kapacitásuk arra, hogy bíróságon érvényesíttessék a korlátozásokat.

  2. Xmes szerint:

    Magyarul úgy akarják megvédeni az ostobaságot (már majdnem hülyeséget írtam, de az sértette volna őket), hogy megtiltják, hogy ostobaságnak nevezzük azt ami ostobaság… Hm… Szép. 😀

  3. @Xmes: Őő, az “ostobaság”-on ők nem fognak megsértődni? 🙂

  4. Xmes szerint:

    @szekularisfigyelo: Biztosan, de ennél finomabb kifejezés már nem jutott eszembe.

  5. @Xmes: De akkor tulajdonképpen akár rendesen is belecsaphatnál a lecsóba, nem? Ha úgyis elítélnek. Másik megoldás: olyan körülírások, mint hogy pl. “hülye”=”csak a vallási érzületet sértő kifejezéssel írható le adekvát módon”.

Hozzászólások lezárva.

%d blogger ezt kedveli: