Angyalművek

Mint most kiderült, a Vatikán még 2008 novemberében jóváhagyta az Opus Angelorum (Angyalok Műve) elnevezésű közösséget, amelyet egy Gabriele Bitterlich nevű osztrák asszony látomásain alapulnak. A közösség még számos katolikus egyházi embernek is kissé túl meredek, és a mostani pápa még a Hittani Kongregáció elnökeként 1992-ben be is tiltotta Bitterlich írásait. A jelek szerint azóta azonban meggondolta magát, és a Piusz-testvérek és az új szokásokkal ki nem békült anglikánok után az angyalkásokat is visszafogadta az egyház kebelébe, aminek a közösség kellőképpen örül is. Bajorországban már tavaly óta hivatalosan is pap gondozza a hívek lelki életét, és az illetékes püspököt úgy látszik, nem zavarja, hogy a papot még 1988-ban eltiltották hivatása gyakorlásától. 
A közösség úgy hiszi, hogy azokat a gyerekeket, akik nem bírnak ránézni a papra, a vetélést szenvedett nőket és a foltos vagy fekete macskákat démon szállta meg, ahogyan a cigányokat, a parasztasszonyokat és a szülésznőket. Az egyetlen mód a védekezésre 400 angyal imádása.  

www.spiegel.de/panorama/gesellschaft/0,1518,722266,00.html
blasphemieblog.wordpress.com/2010/10/10/erzkonservativer-geheimbund-vatikan-erteilt-engelwerk-seinen-segen/

Reklámok
Címke , , ,
%d blogger ezt kedveli: