Költségek vetése

A pápa Nagy-Britanniába látogat. Ennek nem mindenki örül, már csak azért sem, mert ezúttal is keverednek az út állami és vallási vonatkozásai: a pápa nemcsak államfőként látogat a szigetországba, hanem vallási rendezvények főszereplője is lesz. Így (a tiltakozások nyomán) a költségeket is meg kell osztani a brit állam, illetve a brit katolikus egyház között. Az azonban még jelenleg sem világos, hogy a pápa négynapos útja mennyibe is fog kerülni – a legújabb hivatalos állami becslések 19 millió fontról szólnak (több, mint 6 milliárd forint), holott eredetileg ennek feléről, 8 millióról volt csak szó. Ebből a brit katolikus egyháznak 7 millió fonttal kellene beszállnia (picit több, mint a harmadával), ám a brit katolikusok mindeddig vajmi keveset voltak hajlandóak adakozni: egyelőre csak 5,1 millió van meg, az is főleg nagy magánadományozóktól – a mezei hívők perselypénzben 1,1 milliót adtak össze, ami csak a rendszeresen templomba járókat (!) számítva fejenként 1,27 font (kb. 500 forint). Így a vallási rendezvények résztvevőinek hozzá kell járulniuk a költségekhez. Szóval belépőt kell majd fizetni (igaz, az részben az utazást is fedezi), a tervek szerint 5-25 font közötti összegeket (árfolyam függvényében 1500-8500 forint, és ezt persze az egyes parókiák átvállalhatják). Így aztán az a hír járta, hogy a Vatikán pénzt kér – amit a Vatikán gyorsan cáfolt, hangsúlyozva, hogy ők nem kérnek pénzt (legfeljebb a brit katolikus egyház, de az szerintük más). – Mindenesetre úgy néz ki, vannak még jegyek. A rendezvényekre összesen 250.000 fő részvételére számítanak (mintegy harminc évvel ezelőtt 2 milliónyian üdvözölték II. János Pál pápát). 

A brit szekulárisok, élükön a National Secular Society egyébként hangot adnak egyet nem értésüknek . Tiltakozásuk főbb pontjai a következők: 
– a pápa ellenzi az óvszer használatát és terjesztését és ezzel hozzájárul a HIV vírus terjedéséhez, 
– támogatja a szegregált oktatást egyházi iskoláival,
– minden esetben tiltja az abortuszt,
– ellenzi az LMBT emberek jogegyenlőségét, 
– képtelen volt megfelelően kezelni a gyermekbántalmazások számos esetét saját intézményeiben,
– rehabilitálta a holocausttagadó Richard Williamsont és a Hitlerrel szemben békülékeny álláspontot képviselő XII. Piusz pápát. 
Továbbá az állam, amelyet a pápa vezet, megtagadta számos fontos emberijogi egyezmény ratifikálását és számos állammal olyan nemzetközi szerződést kötött, amelyek hátrányosak az érintett államok polgáraira nézve. 
A pápa látogatása idejére egyházkritikai filmeket vetítenek, fellép Peter Thatchell komikus, és szeptember 18-ára tüntetést szerveznek a Hyde parktól a miniszterelnök rezidenciája elé. 

www.protest-the-pope.org.uk/
www.independent.co.uk/news/uk/home-news/catholic-church-struggles-to-raise-funds-for-popes-visit-2052311.html

www.stern.de/news2/aktuell/vatikan-beklagt-falschinformationen-ueber-eintritt-bei-papst-messen-1594684.html

Advertisements
Címke , , , ,
%d blogger ezt kedveli: