Vallási kukkolók

Ismeritek azt a viccet, amikoris egy idős néni felháborodottan telefonál a rendőrségre, mert a szomszédja szeméremsértő módon mutogatja magát a szemei előtt? A rendőr megérkezik a néni lakására, körülnéz, kérdi, honnan is látni, és mit, mire a néni:
– Ha felteszem a széket az asztalra, és felmászok, akkor oldalról látni, ahogy meztelenül mászkál a fürdőszobájában. 
Vallásellenes uszítás miatt összesen 350 ezer rubelnyi pénzbüntetés megfizetésére ítélték egy 2007-es kiállítás két kurátorát, Andrej Jerofejevet és Jurij Szamodurovot, akik "Tiltott művészet" című tárlatot mutatták be a Szaharov-központ termeiben. A kiállításon 24 műtárgyakat mutattak be, amelyeket a Tretyakov-képtár igazgatója 2006-ban indexre tett. A kiállítás bútorzata azonban nem volt szokványos: az alkotásokat csak létrára mászva, egy deszkafalon vágott kukkolólyukakon keresztül lehetett megtekinteni, és a terem előtt is felhívták a figyelmet a kiállítás jellegére. 
A pert nem az állam, és nem is az egyház indította, hanem ortodox fundamentalisták egy csoportja, akik az oroszellenes erkölcstelenség elleni harcnak szentelték magukat. A tárgyaláson ott ültek képviselői, idős nénik, akik szentképekbe kapaszkodtak és ezeket hol védelmezően maguk elé, hol győzedelmeskedve maguk fölé tartották. Az orosz ortodox egyház bár nem maga perelt, nem titkolta, mennyire helyesli a pert. Az ügyészség három év lágert követelt, mondván, a kiállítás kimeríti a gyűlöletbeszéd fogalmát, amelyet amúgy épp a zsidó kisebbség védelmére vezették be – ehelyett a tárgyalóteremben ülők hangosan zsidóztak, szidalmaztak, sőt, halállal fenyegettek minden más állásponton lévőt. 
A kulturális miniszter nemrég óvatosan úgy fogalmazott, a  bíróság nem a megfelelő terepe a művészettel kapcsolatos viták rendezésére. A bíróság azonban elfogadott olyan tanúk sérelmét is, akik nem is látták a kiállítást, hanem csak az iratokból értesültek annak tartalmáról.

A dolog végső (és igen beszédes… tessék csak belegondolni…) szépséghibája, hogy számos kiállítási darab a szovjet időkben keletkezett és a kommunista vezetők személyi kultuszát gúnyolja ki…

Vannak művészek, akik már most is az egyházzal egyeztetik alkotásaikat, de vagy 800 blogger tiltakozott, és a Vojna elnevezésű csapat sajátos performanszt hajtott végre az ítélethirdetéskor: 3500 csótányt csempésztek a tárgyalóterembe. 

www.taz.de/1/leben/kuenste/artikel/1/kakerlaken-fuer-die-kunst/
www.nzz.ch/nachrichten/international/moderne_kunst_vor_gericht_1.6513579.html

www.welt.de/politik/ausland/article8432846/Schuldig-denn-Kunst-foerdert-religioesen-Hass.html

Reklámok

One thought on “Vallási kukkolók

  1. UPDATE: Az alkotásokat kiadják könyv formájában: http://www.readrussia.com/blog/art/00310/

Hozzászólások lezárva.

%d blogger ezt kedveli: