Semlegesebb Spanyolország

Spanyolország erősíteni készül állam szekuláris jellegét. A vallásszabadságról szóló törvénytervezet erősíti az állam semlegességét a különböző felekezetekkel szemben és rögzíti állam ás egyház szétválasztását. 
A tervezet leszögezi, hogy az állami temetések ezentúl szigorúan polgáraik lehetnek, és ha az állami halottak hozzátartozói vallási szertartáshoz ragaszkodnak, akkor adott esetben egymás után több rítust kell megtartani. Így nem ismétlődhet meg, ami a 2004-es merénylet áldozataival történt: a 191 halottat közös katolikus szertartással búcsúztattak, holott nem kevés volt köztük az ortodox keresztény és muszlim. 
Más állami aktus sem kaphat ezentúl vallásos színezetet, és az állam kötelessége elkerülni állami és vallási funkciók összemosódását. Ez a középületek díszítésére is vonatkozik: vallási jelkép csak akkor jelenhet meg, ha ennek egyértelmű, törvényi védelem alá eső történelmi, építészeti, művészi vagy kulturális oka van. Az egészségbiztosítókkal szerződő egyházi magánkórházak azonban továbbra is kifüggeszthetik a feszületet. 
A közjogi méltóságok csak úgy vehetnek részt vallási eseményeken, ha mindent mellőznek, ami megkérdőjelezhetné az állam semlegességét, és ehhez hozzátartozik, hogy egyformán, felekezettől függetlenül kell dönteniük az ilyen meghívások elfogadásáról. Már korábban rögzítették, hogy állami alkalmazott csak önkéntes alapon vehet részt bármilyen vallási szertartáson, így a katonák sem kötelezhetők arra, hogy részt vegyenek a vallási körmenetek díszkíséretében – igaz, már többen rámutattak arra, hogy ez így is sérti az állam vallási semlegességét. 
A törvény előkészítői ara is hajlanak, hogy szabályozzák, hol húzódnak a vallásszabadság határai (például az arcot is elfedő fejkendő tekintetében); nem a vallásszabadság korlátozása, hanem a közrend és a többi polgár jogainak érvényesítése érdekében. 
Emellett szabályozni szeretnék azt is, milyen címen kaphatja meg egy vallási közösség a "bevett felekezet" státuszát és az azzal járó előjogokat (például az állammal való rendszeres kapcsolattartást). Igaz, a katolikus egyháznak is megmaradnak bizonyos előjogai, köztük az, hogy csak az ő számára felajánlott 0,7%-nyi jövedelem vonható le az adóból. 
A katalánok erősen szorgalmazzák a törvény mielőbbi megvitatását, míg az ellenzék nem látja indokoltnak sem a sietséget, sem magát a törvényt, amely bizonyos hagyományokkal szakít. A katolikus egyháznak sem tetszik a többi felekezet helyzetének javítása: Romában jártakor Zapaterónak maga a pápa fejezte ki nemtetszését. 
A vallási és világnézeti szabadságot erősítő törvény haszonélvezői közé az 1,4 millió muszlim, 1 milliónyi protestáns és 600 ezernyi ortodox keresztény is tartozik majd. 
 

hpd.de/node/9718

Advertisements
Címke , ,
%d blogger ezt kedveli: