Apróságok

Az elmúlt napok csendjének kárpótlásául néhány kis színessel szórakoztatlak benneteket: 

– Olaszországban 40 pap szeretője nyílt levelet írt a pápához: index.hu/kulfold/2010/05/28/olasz_papok_szeretoi_kerik_a_colibatus_eltorleset/ (Köszönöm a linket!)

– Szintén Olaszországban az ügyészség nyomozást indított a vatikáni banknak olasz pénzintézeteknél névtelenül nyitott számlái miatt. A Vatikán nem csatlakozott a pénzmosás elleni nemzetközi küzdelemhez, és régóta vádolják azzal, hogy az olasz maffiák pénzét mossa. Tavaly erről könyv is megjelent, amelyet azóta németre is lefordítottak. 

– A svájci Luzernben eltöröltek egy régi törvényt, amely a vallásra hivatkozva bizonyos vallási ünnepeken általános érvénnyel tiltotta a táncos bulikat. A kanton parlamentje abban egyetértett, hogy ennél fontosabb ügyek várnak megvitatásra, mégis két órát foglalkoztak ezzel a kérdéssel, hogy végül 64-42 arányban megszavazzák az idejétmúlt törvény eltörlését. www.zisch.ch/navigation/top_main_nav/nachrichten/zentralschweiz/luzern/detail.htm, via www.frei-denken.ch/de/2010/05/kt-lu-tanzverbot-wird-abgeschafft/

– A svájci szabadgondolkodók tanfolyamot hirdetnek szekuláris szertartásvezetőknek, viszonylag megfizethető áron: www.frei-denken.ch/de/2010/05/fvs-seminar-ritualbegleitung/

– A budapesti piaristák nem fizetnek a vállalkozónak, aki az Erzsébet híd melletti épületüket újítja fel, mert szerintük hibásan teljesítették a megbízást. A vállalkozó, a műemlék épületek felújítására szakosodott és egyházi intézményeknek is dolgozó Reneszánsz Kőfaragó Zrt tagadja a minőségi problémákat, ők csak télen kaptak egy rövid, apróbb kifogásokat tartalmazó hibajegyzéket, miközben a szerzetesrend nyár óta nem fizet. Türelmük elfogyott, ezért tüntetni fognak az épület előtt a Váci utcában. hvg.hu/hvgfriss/2010.20/201020_beperelt_piaristak_a_reverenda_alattwww.nepszava.hu/articles/article.php

– A Népszabadságban található egy összefoglaló az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetnek és az épületének (amely az irgalmas rendé) a sorsáról. nol.hu/kritika/20100525-megis_maradt_egy_darabka_orfi

– Egy francia templomban gyújtogattak: tavaly ősz óta többször is teljesen megmagyarázhatatlan kisebb tüzek keletkeztek. A legutóbbin azonban kézlenyomatot hagyott a bűnös. Kiderült, hogy egy tizenkét éves kislány volt a tettes. Megharagudott Istenre, amiért az nem vigyázott kishúgára és engedte, hogy autóbalesetben meghaljon. Reméljük, hogy időközben kerítettek neki egy pszichológust, aki segít neki a gyászmunkában. blasphemieblog.wordpress.com/2010/05/29/rache-an-gott-12jahrige-zundelt-in-kirche/ 

Az ügyészség után a német sajtótanács is elutasította a Titanic című szatíralap elleni panaszokat. A sajtótanács szerint az életnagyságú feszület előtt matató pap rajza nem sért vallást, hanem egy társadalmi intézményen belüli visszás helyzetet bírál, amellyel annak az intézménynek szembe kell néznie. A kép nem Jézust vagy a keresztény vallást bírálja, hanem vallási tisztségviselőket, akik helytelenül bántak a rájuk bízottakkal.  A szatírának épp a gondolatébresztés és a visszásságokra való rámutatás a lényege, a sajtószabadság pedig egy olyan érték, amely azt a jogot is magában foglalja, hogy a társadalom olyan központi elemét is bírálják, mint amilyen a kereszténység Németországban. www.presserat.info/inhalt/dokumentation/pressemitteilungen/pm/article/titanic-karikatur-kirche-muss-sich-satirischer-kritik-stellen/11.html

– Kissé offtopic: olasz kutatók a rasszizmus fiziológiáját vizsgálták, és megállapították, hogy míg normális esetben a fájdalom látványa hasonló reakciót vált ki a nézőből, mint ha őt magát bántanánk (ezt hívják empátiának), ez a szó szoros értelemben vett együttérzés gátolva van olyanoknál, akik rasszista előítéleteket vallanak: www.wissenschaft.de/wissenschaft/news/311193

– Luxemburgban petíciót indítottak állam és egyház jobb szétválasztására. Míg a luxemburgi alkotmány kimondja, hogy senkit sem lehet egy felekezet támogatására kényszeríteni, maga az alkotmány is ezt teszi az egyház-finanszírozásra vonatkozó rendelkezésével, amely felekezeti hovatartozástól függetlenül juttatja az adófizetők pénzét az egyháznak. Luxemburgban a szertartások tekintetében (esküvő, temetés) az egyház gyakorlatilag monopolhelyzetben van, és a legtöbb luxemburgi hittanra küldi a gyerekeit, mindeközben azonban a rendszeres templomlátogatók aránya a lakosság 5%-a, és egy tavalyi felmérésben a megkérdezettek 60%-a foglalt állást állam és egyház jobb szétválasztása mellett, míg a megkérdezettek 18%-a ellenezte azt. hpd.de/node/9608

– A szoptatásnak központi szerepe lehet a nemek együttélésben az arab világban, ugyanis ezáltal egy nő az általa szoptatott férfi rokonává válik, így nem probléma, hogy egy légtérben tartózkodnak, sőt, a nő akár normális ruhára is vetkőzhet (csak feltételezem, hogy viszont ezek után vérfertőzésnek minősül, ha netán szorosabb kapcsolat alakulna ki). Szaúd-Arábiában is ezt a megoldást javasolta egy hittudós arra a problémára, hogy a király által alapított egyetem koedukált, és a nőknek nem muszáj arcukat elfedniük a campuson. Egy egyiptomi származású sofőr most azt vetette fel az általa fuvarozott nőknek, szoptassák meg. A nők ellenben hülye ötletnek tartják, hogy eltiltják őket az autóvezetéstől, viszont meglett férfiakat szoptathatnak. www.welt.de/die-welt/vermischtes/article7801775/Busfahrer-will-von-Fahrgast-gestillt-werden.html

Advertisements
Címke , , , , , ,
%d blogger ezt kedveli: