Mellélőttek

Nagy vihart kavart a németnyelvű világban Franz-Josef Overbeck esseni püspöknek a tévében tett nyilatkozata, és számos közéleti személyiség, politikus bocsánatkérésre szólította fel. A Vallásmentesek és Ateisták Nemzetközi Szövetségének nyilatkozata szerint ezek a támadások azonban célt tévesztettek.
A püspök ugyanis csak annak az álláspontnak adott hangot, amelyet a katolikus egyház soha nem is titkolt. Bárki elolvashatja a katekizmusban, hogy az egyház szerint a homoszexualitás bűn és nő és férfi természete ellenére való. A Szövetség elnöke szerint joggal bírálják ezt az álláspontot, ám a bírálók célt tévesztenek, amikor az egyház képviselőjét támadják az egyház álláspontja miatt. Ahelyett, hogy az egyház képét a maguk kívánságára alakítják, inkább szembe kellene nézni azzal, hogy az egyház képviseliezt az elfogadhatatlan álláspontot, és le kellene vonni a megfelelő következtetéseket. Az egyetlen személyre irányuló és semmire nem vezető felháborodás helyett inkább konkrét lépéseket kell tenni állam és egyház jobb szétválasztása irányában.
Az ügynek némi pikantériát ad, hogy a püspök ezt a nyilatkozatot épp egy nővel együtt élő műsorvezetőnő beszélgető műsorában tette.

http://hpd.de/node/9286 

Advertisements
Címke , , ,
%d blogger ezt kedveli: