Copyright-per, avagy Ki az igazi keresztény?

Pert indított egy magát "Őskeresztény"-nek nevező közösség a katolikus egyház ellen, amely szerintük jogtalanul bitorolja a "keresztény" jelzőt. 

A vallási közösség Jézus nevében perelte a freiburgi egyházmegyét, miután még tavaly nyáron felszólította mind a 27 német egyházmegyét, a továbbiakban ne nevezze magát kereszténynek, mert a katolikus egyház felépítése és magatartása ellentétben áll a krisztusi tanításokkal. Miután megkeresésük válasz nélkül maradt, bírósághoz fordultak és a tárgyalásokon az egyház bűnlajstromából kevéssé keresztény ügyek impozáns listáját sorolták fel. Ők komolyan veszik a keresztség szentségét, amely által a megkeresztelt ténylegesen is Krisztus testévé válik, és így vérrokonság alakul ki. A "keresztény" név azonban nem védett márka, így a bíróság csak azt vizsgálhatta, hogy a szóhasználat az őskeresztények jogait sérti-e. A bíróság végül azzal utasította el a keresetet, hogy az őskeresztények saját jogai nem sérültek, a többi pedig már vallási kérdés, amelyben az állami bíróság nem illetékes. Ez utóbbival visszautaltak arra, hogy az őskeresztények előzőleg a bírák vallási hovatartozását, azaz elfogultságát firtatták. 
Az őskeresztények egyébként az evangélikus egyházzal szemben is hasonló keresetet nyújtottak be Hannoverben. 

http://www.badische-zeitung.de/klage-darf-sich-die-katholische-kirche-christlich-nennen

Advertisements
Címke , , , ,
%d blogger ezt kedveli: