Alicja, a boszorkány

Valóságos boszorkányüldözést folytat a lengyel katolikus egyház az ellen a nő ellen, aki az Európa Tanács emberi jogi bíróságához fordult, mert bár minden orvos egyetértett abban, hogy a terhesség kihordása veszélyezteti már ekkor is erősen korlátozott látását, mégis megtagadták tőle az abortuszt. 
A terhesség kihordása következtében az asszony látása a várakozásoknak megfelelően tovább romlott. Miután az összes otthoni jogorvoslati lehetőséget kimerítette, a strasbourgi bíróság 2007-ben 25000 euró kártérítést (kb. 7 millió forintot) ítélt meg neki, mert Lengyelország a saját (az anya egészsége érdekében végzett abortuszt engedélyező) törvényeit nem tartotta be.  
Ezzel azonban nem lett vége a történetnek: az egyház Gosc Niedzielny című hetilapja valóságos boszorkányüldözést indított ellene, azt javasolták, vegyék el tőle a gyerekeit, hiszen a lengyel állam már megfizette érte a "vérdíjat", majd egyes katolikus körökben mára szinte megszokottá vált hasonlattal, egyenlőségjelt téve a holocaust és az abortusz között (a 2009. augusztus 20-i körmenet díszvendége, Meisner érsek is előszeretettel hangoztatja ezt) náci háborús bűnösnek nevezték, sőt, közzétették három gyermeke teljes nevét és fényképét. 
Miután az asszonynak veszteni valója már nemigazán van, újabb per mellett döntött, amiben – a korábbi perhez hasonlóan most is melléállt a European Network Church on the Move elnevezésű katolikus feminista szervezet. A bíróság első fokon elmarasztalta a lapot, és bocsánatkérés közzétételére, valamint 10000 euró kártérítés megfizetésére kötelezte – talán ez lehetett az első alkalom, hogy egy lengyel bíróság a katolikus egyházzal szemben egy a testi épsége megőrzéséért küzdő nőnek adott igazgat. A katolikus lap főszerkesztője fellebbezett. 

http://www.secularism.org.uk/church-persecutes-woman-who-want.html
http://www.vifi.hu/hir/20080505_lengyel_abortusz_ellenallas

Advertisements
Címke , , ,
%d blogger ezt kedveli: