Iszlamizálási követelések Malajziában

Egy malajziai parlamenti képviselő alkotmánymódosítást követel annak érdekében, hogy ne lehessen azt úgy értelmezni, hogy Malajzia szekuláris állam lenne. Malajzia jogrendszere jelenleg kettős: egymás mellett él a világi törvénykezés és a muszlimokra érvényesíthető iszlám jog, a saría. A képviselő azt szeretné elérni, az alkotmányban tegyék egyértelművé, hogy az iszlám az államvallás, amelynek előírásai a jogrendszerre is kiterjednek, és a saríát helyezzék az állam törvényei fölé. Ezen kívül az alkotmány vallásszabadságot szavatoló passzusait akként szeretné módosítani, hogy ez alól a jog alól kivételt képezzenek a muszlimok, akik nem változtathatják meg felekezeti hovatartozásukat, mert azt a rájuk érvényes iszlám jog halállal bünteti. Követeli továbbá a nagyobb élelmiszerboltokban is kapható alkoholos italok és óvszerek árusításának korlátozását, mert azzal, hogy ilyen könnyen hozzáférhetők, muszlim fiatalok ezeket erkölcstelen dolgokra használják.
Baja van továbbá a "Sisters in Islam" (Nővérek az Iszlámban) elnevezésű nőszervezettel is, amely a muszlim nők helyzetének javításáért küzd, kezdve a nevüknél, ugyanis a képviselő szerint jogosulatlanul használják az "iszlám" szót, és a képviselő szerint félő, hogy tevékenységük a saríába ütközik. 
A parlament szabályai szerint a képviselők egyéni indítványairól csak azután lehet tárgyalni, miután az összes kormányzással kapcsolatos ügyet elintézték. 
 

 

http://www.bernama.com/bernama/v5/newsgeneral.php?id=448617 

Reklámok
Címke , , ,
%d blogger ezt kedveli: