május 2009 havi bejegyzések

Két cikk az egyházalapításról

Két vélemény jelent meg a Népszabiban az egyházalapítással kapcsolatban. Közismert, hogy meglehetősen egyszerű egyházat alapítani: lényegében kell hozzá megfelelő számú ember, és be kell nyújtani az alapszabályokat. Az állam nem viszgálja/vizsgálhatja, hogy az adott közösség valóban elsősorban vallási, avagy gazdasági érdekből jött-e létre. Ezért javasolja Boros Tamás a szabályok szigorítását, ami azzal járna, hogy az új vallási közösségek a feltételek teljesítéséig egy ideig csak sima egyesületként működnének, egyházi előjogok nélkül. Vankó Zsuzsanna ezzel szemben a vallásszabadság fontos elemének tartja, hogy az állam minden vallási közösségnek tegye leehtővé az egyházi privilégiumok mielőbbi megszerzését. 

Arra persze egyikőjük sem hívja fel a figyelmet, hogy borzasztóan egyszerű a megoldás: kezeljük egyformán az összes civil szervezetet. Annál is inkább, mert a szociális, társadalmi szerepvállalásuk tekintetében semmi nem indokolja előjogaikat a nem vallási alapú szervezetekkel szemben, ami viszont a lelkigondozásos aspektust illeti, annak teljes mértékben el kell különülnie az államtól. 

Címke , ,
%d blogger ezt kedveli: